Szenved a kínai építőipar: a tavalyi olimpiai játékok után felépült óriási épületek szinte üresen állnak, a hatalmas sportlétesítmények csak veszteséget termelnek.
A tavaly nyári olimpia előtt rohamosan megnőtt a pekingi építkezések száma. Az egymás mellett épülő csodálatos felhőkarcolók az építészeti magazinok címlapjain tündököltek, de az ingatlanpiaci válság a kínai főváros számításait is keresztülhúzta.
Számítások szerint a kínai fővárosban 500 millió négyzetméternyi kereskedelmi épület és iroda épült 2006 óta, több, mint amennyi egész Manhattanben van. Ebből több mint 100 millió négyzetméter jelenleg üresen áll.
Elemzők szerint az ok a válság kiszámíthatatlan terjedésében keresendő. Hiába meredtek az égig a hatalmas daruk, ha a cégek most munkalehetőségek nélkül várják a piac fellendülését. Sok építőipari szakmunkás arról panaszkodik, hogy munkaadójuk egyszerűen meglépett a pénzzel, anélkül, hogy kifizették volna őket.
Ráadásul Kínában a gyakorlatban nem létezik magán földtulajdon, így a vállalkozók sokszor ki vannak szolgáltatva az önkormányzatoknak, akik jelentős bevételre tesznek szert a földterületek bérbeadásával és a különféle építési engedélyek kiadásával.
A kormány 43 milliárd dollárt költött az olimpiára, nagyjából háromszor annyit, amennyit más városok szoktak. Rengeteg nagy és költséges új épület épült -nem csak sportlétesítmények, hanem például irodaházak is- amelyek most szinte teljesen üresen állnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A sportlétesítmények kihasználatlanságát ad hoc megoldásokkal próbálják orvosolni: a Madárketrecként elhíresült stadionban a játékok megnyitásának első évfordulóján nagyszabású operabemutató lesz - a Turandot kerül színre-, és ugyanott játszik Kína legjobb focicsapata is. Az viszont talán kissé kiábrándító lesz a játékosok számára, hogy 10 ezres közönségük alig látható majd a 91 ezer ember befogadására alkalmas stadionban.
Ezért a tervek szerint a stadiont -amelynek fenntartása évi 9 millió dollárba kerül- hamarosan bevásárlóközponttá alakítják.
További részletek a verőcei tragédiáról: most kiderült, mi az a szabály, amit talán nem tartottak be
A motorcsónak, amely a szállodahajónak ütközött, túl nagy sebességgel ment, ráadásul túl közel is volt a nála sokkal nagyobb szállodahajóhoz.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank - a nap hírei
- Sándor Ildikó: ma már virtuális közösséget is alkotnak a néptánchagyományok ápolói
- A német külügyminiszter: szerint Volodimir Zelenszkij legitim elnök
- Csaknem 80 éves, felbecsülhetetlen értékű műkinccsel gazdagodott a Pénzmúzeum
- Donald Tusk: az oroszok újabb migráns áradatot zúdítanak Lengyelországra
- 4iG: az Antenna Hungária holding társaságként működik tovább