Az elmúlt évben közel 14 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója, így 2008-ban a vállalkozások 4 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit. A növekedés nem haladja meg a korábbi tendenciákat, de a fekete leves idénre várható.
2008-ban a fizetésképtelenségi eljárások száma Magyarországon közel 14 százalékkal ugrott meg, a növekedés nem haladja meg ugyan az előző évi tendenciákat ám 2008-ban a regisztrált cégek száma jelentősen megnövekedett, tavaly nagyjából minden huszonnegyedik hazai cég került válságba - derül ki a Coface Hungary friss elemzéséből.
A rengeteg új cég alapításának hátterében nem a gazdasági növekedés vagy a beruházások állnak, hanem az a folyamat, hogy kifizetetlen számlákat maguk mögött hagyó cégek helyébe sok esetben újakat alapítanak. Ez különösen 2008-ban ugrott meg, amit csak megerősített a leegyszerűsödött cégalapítási lehetőség.
Ezen túl a hazai gazdaságban még mindig tömegesen vannak jelen a kényszervállalkozások. Ezek a kényszervállalkozók nem végeznek valódi gazdasági teljesítményt, eltűnésük nem fogja érdemben befolyásolni az ország gazdasági mutatóit. A több mint egymillió gazdasági szervezetből csak 40 ezer számít hitelképesnek és ez a helyzet csak tovább fog romlani, hiszen a vállalatok kis hányadának van növekvő bevétele.
A globális pénzügyi válság, illetve az abból fakadó gazdasági válság fokozott óvatosságra inti a piac szereplőit. A növekvő károk, romló kárhányadok nemzetközi és hazai viszonylatban már most is megfigyelhetők, és ez tovább romlik az elkövetkezőkben. Fontos, hogy a pénzügyi válság mennyire és milyen tartósan borítja fel a vállalati hitelezést, illetve milyen mértékben szűkülnek a cégek számára elérhető források. A vállalatok likviditásának romlása, a finanszírozás csökkenése negatívan hat a fizetőképességükre.
Az eljárások 54%-át a felszámolási eljárások adják. Az ügyek másik nagy arányát végelszámolások teszik ki, arányuk tíz százalékkal növekedett meg. Nem javul a helyzet a "igazi csődeljárások" számát tekintve, amelyek a vállalkozások fizetőképességének helyreállítására, azaz azok megmentésére irányulnak. Ilyen eljárások 2008-ban rendkívül alacsony számban indultak. A tavalyi évben mindösszesen 15 ilyen eljárás indult Magyarországon.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az eljárás alá került cégek árbevétel szerinti megoszlását a bejegyzett társaságok hasonló arányaival összevetve kiderül, hogy 2008 év során is a legtöbb eljárást a 20 milliós fogalom alatti mikrocégek, valamint a 20 és 300 millió forint közti, a családi kereteket éppen kinőtt cégek ellen folytatták, továbbá itt a legnagyobb a fizetésképtelenné válás valószínűsége. Az eljárások százalékos megoszlásához hasonlóan a hazai vállalkozások 73%-nak éves forgalma még a 20 millió forintot sem haladja meg.
A fizetésképtelenségi eljárások ágazati számát vizsgálva kiderül: a legtöbb fizetésképtelenségi eljárásban továbbra is az építőipari és kis-, illetve nagykereskedelmi cégek érintettek, az összes hazai fizetésképtelenségi eljárás 26%-át kereskedelmi vállalkozások, további 17%-át építőipari cégek ellen indították az elmúlt évben. A kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozások között leginkább a élelmiszeripari termékek (701 db) valamint a ruházati termékek (628 db), kereskedelmével foglalkozó vállalkozások voltak a legnagyobb számban érintettek. Ezek mellett az eljárás alá vontak között a turisztikában, az ingatlangazdálkodásban valamint a gépjárműiparban tevékenységet folytató vállalkozások vannak nagy számban.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
- Drámai felvételek: gyilkos tornádó tarolta le az iowai kisvárost
- Bajban azok az autósok, akiknek most kellene műszaki vizsgára vinni a kocsijukat
- Anekdotákkal lehet melegíteni az Európa-bajnokságra
- Robbanás történt egy tízemeletes társasházban Tapolcán
- Nagy Márton: maradjon a kamatplafon!
- Mérleget vont az országos akciója után a rendőrség