Egyszerű, ám kézenfekvő megoldással állt elő Régiók Európai Bizottsága (CoR) a jelenleg igen bizonytalan energiahelyzetre válaszul.
A Kormánynak 2008. október 15-ig kell elkészítenie a lisszaboni stratégia megvalósításának hazai menetrendjét bemutató Nemzeti Akcióprogramot az Európai Tanács által elfogadott integrált iránymutatásoknak megfelelően. A 2008-2010 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Akcióprogram elkészítéséhez egyrészt át kell tekinteni azokat az intézkedéseket, amelyekről már döntés született és amelyek végrehajtása megkezdődött, másrészt számba kell venni, hogy mely területeken van szükség új beavatkozásra annak érdekében, hogy érdemi választ adjunk az ország növekedését és a foglalkoztatás bővítését érintő kihívásokra. Mindemellett kiemelt figyelmet fordítunk a Bizottság által megfogalmazott országspecifikus ajánlásokra és az iránymutatásokban foglalt szakmapolitikai hangsúlyokra.
A Nemzeti Akcióprogram hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaságpolitika a növekedés és foglalkoztatás közösségi prioritásaihoz illeszkedően kerüljön kialakításra.
A széles körű szakmai egyeztetés azt is biztosítja, hogy a programban meghatározott célok beépüljenek a leginkább érintett szervezetek és szereplők programjába, elősegítve a stratégia eredményesebb megvalósítását.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Örülhet, aki pénteken tervez tankolni menni
- Nagy a gond az M1-esen Hegyeshalom után
- Helyettes államtitkár lett a NAV korábbi főigazgatója
- Csicsmann László: a véres rafahi roham beindította a nagyhatalmi diplomáciai gépezetet is
- Tízmillióra bírságolta az UNION biztosítót az MNB
- Gulyás Gergely: Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc előbb-utóbb összefoghat egymással