5 °C Budapest

Csőtörés a budapesti metróalagútban

Pénzcentrum
2013. január 29. 08:19

Ömlik a víz a budapesti metróalagútban a Corvin-negyed és a Kálvin tér között - értesült a Pénzcentrum.hu.

Friss! A BKV Zrt. közleménye
"Ma reggel 7.30-kor az M3-as metróvonal Corvin-negyed és Kálvin tér közötti szakaszán tűzoltóvezeték tűzcsapjának törése miatt vízszivárgást észleltek. A hiba elhárítását a BKV szakemberei azonnal megkezdték, a főelzárót elzárták, amivel azonnal megszüntethető volt a probléma. Az üzemzavar nem veszélyeztette a vonatforgalmat, a metrók zavartalanul közlekednek. Az eset következtében előfordulhatott, hogy egy-egy járműbe beszivárgott a víz, ezért utasaink elnézését kérjük" - olvasható a társaság közleményében.

Víz öntötte el a kék metró vonalát a Corvin-negyed és a Kálvin tér között. A Pénzcentrum.hu egyik olvasójától úgy értesült, a szerelvények az említett szakaszon lelassítanak, a vezetők felhívják az utasok figyelmét a helyzetre, valamint kérik őket, álljanak el az ajtóktól. A probléma forrása egyelőre ismeretlen, olvasónk beszámolója szerint a probléma forrása egy eltörött főnyomó cső lehet.

A Pénzcentrum.hu megkeresésére a BKV Zrt. fődiszpécsere elmondta, a víz a menetrend szerinti közlekedést egyelőre nem befolyásolja, bővebb információval ugyanakkor nem tudtak szolgálni. A BKV Zrt. sajtóosztálya megkeresésünkre elmondta, hamarosan közleményt adnak ki az eset kapcsán.

Kiderült: tűzoltó vezetékből jött a zuhany

Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke az Indexnek elmondta, az érintett szakaszon eltört egy körülbelül 500 milliméter átmérőjű, nagynyomású tűzoltó vezeték. Ez az alagút oldalán fut, nagyjából a vonat padlózatának magasságában. A tolózárakat azóta sikerült elzárni. A csőtörés oka, hogy a 3-as metró műszaki berendezéseinek nagy része katasztrofális állapotban van, ki kellene cserélni, erre az egyesület már sokszor felhívta a figyelmet, mondta Bíró Endre.

A metrónak ezen a szakaszán nemrég más műszaki probléma ütötte fel a fejét: a Corvin-negyednél a metrók síntörés miatt csak 15 km/órával közlekedtek. A BKV metrós szakszervezete szerint a 3-as vonalon lévő 70 kilométernyi sínből 50-et ki kellene cserélni.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29