Nyári vakáció: hol tudnak majd olcsón táborozni a gyerekek?

MTI
2014. június 6. 13:30

Hamarosan kezdetét veszi a közel két és fél hónapos nyári vakáció. Idén is rengeteg tábor közül választhatnak a szülők és a gyerekek, ráadásul az előző évhez képest a most kevesebbet is kell fizetni a gyermekek programjaiért.

Egy hét múlva véget ér a tanítás az iskolákban, és kezdetét veszi a közel két és fél hónapos vakáció. A diákok és a szülők idén is táborok sokasága közül választhatnak a szünidőben, az árakat tekintve az előző évhez képest a taborfigyelo.hu adatai szerint csökkenés tapasztalható.

Az idén több mint 1,3 millió diák teszi félre a nyári hónapokra az iskolatáskát, közülük mintegy 774 ezren általános iskolában tanultak, 216 ezren gimnáziumba, 244 ezren szakközépiskolákba, 130 ezren pedig szakiskolába jártak.

A taborfigyelo.hu gyermektáborokat összehasonlító portál 400 táborozó és szüleik részvételével zajlott kutatása szerint komolyabb elmozdulás tapasztalható a tavalyi esztendőhöz képest a tábor típusának kiválasztásánál. A válaszadók 41 százaléka napközis, míg 59 százalékuk ott alvós tábort választott gyermekének, míg 2013-ban a gyerekek 80 százaléka ott alvós táborban töltötte a vakáció egy részét. A különbség egyik magyarázata lehet, hogy a csemetéket inkább napközi táborba íratják több hétre, így mind anyagilag, mind a felügyelet nélküli időszak hosszát tekintve jobban járnak a szülők.

Az árakat tekintve 2013-hoz képest csökkenés tapasztalható, a napközis táborokra 18 ezer forintot (2013-ban 26 500 forint), míg ott alvós táborok esetében 30 ezer forintot (2013-ban 32 650 forint) szánnak átlagosan a szülők.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A táborok tematikai megosztását tekintve a válaszadók negyede (22 százalék) kalandtábort választott gyermekének, míg 13 százalék sporttáborokba küldi csemetéjét. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát az idegen nyelvi táborok foglalják el (13 százalék), míg ezen típusokat követik a tánctáborok, a készségfejlesztő táborok, a kézműves táborok, és a vizes táborok. Az előző évvel összehasonlítva a sporttáborok kerültek előtérbe (2013-ban a 6. helyet foglalták el), és az idegen nyelvi, elsősorban angoltáborok népszerűsége erősödött valamelyest. Az idei év négy legnépszerűbb helyszíne Budapest, Pest, Veszprém és Bács-Kiskun megye. Budapesten elsősorban a napközis, míg a többi megyében nagyrészt az ott alvós táborok viszik a prímet.

Ugyanakkor még a későn ébredők sem csúsztak le az idei szezonról, a táborok többségénél még lehet akár több turnusra is jelentkezni.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm