A Balaton vízhőmérséklete jelenleg 17-18 fok között ingadozik, de a napsütéses, meleg időnek köszönhetően a hétvégén várhatóan el fogja érni a 20 fokot.
Biztató számokat produkált tavaly a hazai fürdőpiac - írja a Világgazdaság.
A Magyar Fürdőszövetség 51 fürdő adatait tartalmazó értékelése szerint a fürdőtársaságok 2013-ban 5,6 százalékkal növelték árbevételüket, a fürdőszolgáltatásokból származó árbevételük 6,5 százalékkal emelkedett.
Tavaly a felmérésben részt vevő fürdők 38,5 milliárd forint nettó árbevételt értek el, ebből 22,3 milliárd forintot tett ki a fürdőszolgáltatások értéke.
Az árbevétel növekedése ellenére a látogatók száma stagnált, a vizsgált fürdőkben több mint 15 millió volt.
Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség elnöke elmondta: a jövőben már nem új fürdők építésére, hanem a meglévők fejlesztésére kell koncentrálni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Izraeli légicsapást érte dél-Libanont
- Napok óta fekete szennyvíz ömlik az egyik Pest vármegyei folyóba - videó
- Szlovénia önálló államként ismerné el Palesztínát
- Hszi Csin-ping: sok sikert kívánok Magyarország soros EU-elnökségéhez
- Ez is egy szerény parádé volt - Moszkvában díszszemlével ünnepelték a Győzelem Napját
- Már francia földön jár az olimpiai láng