12 °C Budapest

Öt dolog, amiért fájhat a magyar családoknak a britek kilépése

2016. június 24. 11:12

Döbbenten áll a fél világ: a tegnapi népszavazáson a britek többsége, 52 százaléka a kilépésre szavazott. Összegyűjtöttük, hogyan érinti a Brexit a magyar családokat.

Az első, és legfontosabb dolog, amit tudni kell, hogy még csak a szavazás történt meg, a tárgyalások, és a kilépés megtervezése még egy évet vehet igénybe, és két év alatt kell elhagynia az uniót az Egyesült Királyságnak. Tehát 2018 nyaráig vélhetőleg minden úgy működik majd, mint eddig. Utána viszont nagy változások lesznek.

Hazaküldik a magyarokat?

Becslések szerint 300 ezer magyar él Nagy-Britanniában, a hivatalos brit adatok szerint viszont 96 ezer magyar dolgozik a szigetországban. Az uniós szabályok lehetővé tették számukra a szabad letelepedést és munkavállalást, a kilépéssel viszont változnak ezek a szabályok. Semmilyen konkrétumot nem lehet tudni még, de

a kilépés mellett kampányolók azt ígérték, hogy a már kint dolgozókat nem fogják érinteni a változások. 

Tehát vélhetőleg senkit se toloncolnak haza.

Most már senki se mehet ki?

A kilépéspártiak azzal is kampányoltak, hogy ne vegyék el a britek munkáját az uniós állampolgárok. Az adatok és elemzések viszont mind azt mutatják, hogy az Egyesült Királyság gazdaságára pozitív hatással van a bevándorlás. Ugyanakkor nehezen elképzelhető, hogy a kilépéssel nem fog (legalább) szigorodni a munkavállalás. Ez azért rossz hír, mert a nem uniós munkavállalóknak eddig is nagyon szigorú szabályoknak kellett megfelelniük.

Az Egyesült Királyságban dolgozó uniós munkavállalók háromnegyede nem felelne meg a vízumkritériumoknak az Oxford Egyetem kutatása szerint.

KATT: Ma milliók sorsáról döntenek: mi lesz velünk, ha kilépnek a britek?

Ki segít az itthon maradt családnak?

A Nagy-Britanniában élő és dolgozó magyarok sokat segítenek az itthon élő családtagjaiknak. Nem csak, amikor látogatóba jönnek, hanem a banki adatok szerint gyakran utalnak is haza pénzt.

A külföldről Magyarországra utalt pénzek a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2014-ben meghaladta a 126,8 milliárd forintot. 

A hazaküldött pénzt pedig itthon, Magyarországon költötték el, és fektették be a családok, ezzel is élénkítve a magyar gazdaságot.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Brit tulajdonú cégnél dolgozom: kereshetek új állást?

Nehezen elképzelhető, hogy teljesen kivonulnak Magyarországról a brit cégek. Átrendeződnek majd a feltételek és a szabályok, de egyelőre szó sincs arról, hogy például a Tesco elhagyná a magyar piacot.

Nem tanulhat a gyerek brit egyetemen?

Jelenleg nagyjából kétezer magyar egyetemista tanul az Egyesült Királyságban. Az uniós állampolgárokra ugyanazok a feltételek vonatkoznak a felsőoktatásban, mint a brit diákokra - felvételi, tanulmányi és pénzügyi területeken egyaránt. Ebben a kérdésben még nagyobb a bizonytalanság, mint a munkavállalást érintő kérdésekben. De a felvetések szerint akár duplájára is nőhet a magyaroknak a tandíja.

KATT: Kilépnek a britek: mi lesz Londonban tanuló magyar egyetemistákkal?

Ne hidd, hogy téged nem érint!

Az Európai Uniós és Magyarország gazdaságára is nagy hatással lesz a britek távozása. Megérzi majd a kereskedelem, a beruházások, és a forint árfolyama is. És ami nemzetgazdasági szinten történik, azt mindig megérzi a "kisember" pénztárcája is, például az árfolyam mozgásoknál, vagy az egyes importtermékek drágulásánál.

KATT: Váltottál már eurót a nyaraláshoz? Ha nem, nagy lehet a baj

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem