Leginkább a magasabban fekvő területeket boríthatja ma be hóréteg, riasztásról eddig nem jött hír.
Míg a legazdagabb településeken élők gyakorlatilag "dőzsölnek", addig a legszegényebb járásokban vegetálnak a magyar családok. Az extrémitásokat jól mutatja, hogy vannak, akik a dögkútból szerzik be a vacsorára valót.
- hangoztatta még július elején Langerné Victor Katalin, a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár.
A kijelentéssel csupán annyi volt a gond, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szegénységről szóló adatai ránézésre mást bizonyítanak. Legalábbis a KSH "Jövedelem-eloszlás, szegénység (2003-2015)" statisztikája szerint
Az Index megkeresésére később az EMMI kiemelte, hogy a helyettes államtitkár a KSH 2015-ös adataira hivatkozott. Válaszukban kiemelték,
Vacsora a dögkútból
Habár a statisztikák nem teljesen egyértelműek, az továbbra is tény, hogy földrajzilag továbbra is egyértelműen nyomon követhető a társadalmi rétegek elszakadása Magyarországon. A társadalmi csoportok egyre erőteljesebb jövedelmi polarizációját a KSH legfrissebb, a háztartások életszínvonalát vizsgáló tanulmánya is megerősíti.
Mint az látható, az ország hét régiója közül a közép-magyarországi régióban a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem, itt havi szinten 105 ezer forintból gazdálkodhat a lakosság; míg az
Az eltérés ráadásul ennél is durvább, ha a régiós bontás helyett, államigazgatási járásonként vizsgáljuk a családok jövedelmi viszonyait. Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TEIR) friss statisztikáit górcső alá véve ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a legszegényebb magyar településeken élők gyakorlatilag "vegetálnak".
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A "nyomorfalvakban" hozzávetőlegesen két és félszer kisebb az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem, mint a leggazdagabb járásokban. Szociális felzárkóztatásért küzdő magánszervezetektől származó értesüléseink szerint ez a gyakorlatban olyan extrémitásokat idéz elő, hogy
A szegénység és/vagy társadalmi kirekesztődés szempontjából a gyermekek, a fiatalkorúak, az egyszülős családok, a munkanélküliek és a roma származásúak a legveszélyeztetettebbek. Illetve a statisztikákat látva az is egyértelmű, hogy egy régió életszínvonalát egyértelműen meghatározza az ott élők munkavállalási hajlandósága - már, ha akad egyáltalán munka a régióban, akármilyen.
A legszegényebb államigazgatási járásokban viszont bőven 10 százalék felett van a munkanélküliségi ráta. Sőt, akad olyan járás is, ahol közel 16 százalékos ez a mutató (összehasonlításként, a leggazdagabb államigazgatási járásokban 3 százalék alatt mozog a munkanélküliségi ráta). De nézzük, hol a legkritikusabb a helyzet Magyarországon, illetve mennyiből élnek ott a legszegényebb magyar családok.
10. Ózdi államigazgatási járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 494 827 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 256 741 Ft/év/fő
9. Jánoshalmai államigazgatási járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 494 650 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 197 127 Ft/év/fő
8. Zalakarosi államigazgatási járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 488 242 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 174 649 Ft/év/fő
7. Derecske-Létavértesi államigazgatási járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 485 980 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 191 669 Ft/év/fő
6. Csengeri államigazgatási járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 485 076 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 112 421 Ft/év/fő
5. Lengyeltóti államigazgatási járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 484 272 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 162 718 Ft/év/fő
4. Sarkadi államigazgatási járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 475 140 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 125 126 Ft/év/fő
3. Bácsalmási államigazgatási járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 469 697 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 166 403 Ft/év/fő
2. Kisteleki államigazgatási járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 469 297 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 141 718 Ft/év/fő
1. Bodrogközi államigazgatási járás
- Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 462 383 Ft/év/fő
- Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 1 116 914 Ft/év/fő
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








