Hamarosan kapható lesz a Tisza cipő limitált kollekciója, amit Azahrih-val közösen dobnak piacra.
Egy átlag magyar naponta háromszor étkezik, melyből jellemzően egyszer fogyaszt melegételt – derül ki egy friss kutatásból. A válaszokból azt is megtudhatjuk mely diéták a legnépszerűbbek, milyen alapanyagok a kedvenceink vagy, hogy mely ételeket fogyasztjuk a legszívesebben.
Egy reprezentatív kutatás 500 magyar fogyasztót vizsgált a 2021-es év második felében, azzal a céllal, hogy megismerje a magyarok bizonyos étkezési szokásait és kedvenc ételeit. Bár a közbeszéd alapján azt hihetnénk, hogy a lakosság egy szemmel jól látható része tart valamilyen különleges étrendet, a válaszok alapján a magyar háztartások 58,6 százalékában senki sem követ speciális diétát. Azok közül, akik mégis kerülnek valamilyen alapanyagot, a legtöbben a cukortól tartózkodnak. Az 500 megkérdezett körében a háztartások 17 százalékában figyelnek a csökkentett cukorbevitelre, ezt követik 15 százalékkal a laktóz- és tejtermékmentesen étkezők, míg a dobogó harmadik fokán a csökkentett szénhidrátbevitel jellemzi az étkezéseket. A háztartások mindössze 8 százalékában van gluténérzékeny, míg a mindössze 4,4 százalékában vegetáriánus, 1,1 százalékban vegán. A kutatásból az is megállapítható, hogy a megkérdezettek csupán egyötöde tudja megbecsülni, hogy hány kalóriát fogyaszt el. Ez a kalóriaszám átlagosan 1985 Kcal/ napra becsülhető.
Hétköznapok folyamán leginkább naponta háromszor étkezünk, mely a megkérdezettek több mint felére igaz (54%). Ami meglepő eredmény, hogy a magyarok közel 20 százaléka csak kétszer étkezik hétköznaponként. A sok dietetikus és táplálkozási tanácsadó ajánlása szerinti öt étkezést mindössze 33 ember tart az 500-ból.
A hétvégi szokások nagyban nem térnek el a hétköznapiaktól, ugyanakkor úgy, hogy több időnk van tízóraizni vagy uzsonnázni, megnő a naponta négyszer étkezők száma (hétköznap 14%, hétvégén 19%). Nemcsak az étkezések számában találunk eltéréseket a szokásokban; a hétköznapokon jellemzően mindössze egyszer fogyasztunk melegételt (64%). Szombaton és vasárnap is bár a napi egyszeri melegétel fogyasztók vannak a legtöbben, de jelentősen megnő a meleget ebédelők és vacsorázók aránya a hétköznapokhoz képest (hétköznap 26%, hétvégén 40%). A napi egyszeri melegétkezés feltehetően abból következik, hogy a magyar lakosság több mint fele (55%) hideget vacsorázik.
A 18-29 éves korosztály az egyetlen, akik a hétvégén döntő többségben inkább kétszer esznek meleg ételt, de a hétköznapi arány is náluk a legmagasabb. Hasonló minta alapján étkeznek hétvégente az egyedül élők, de minden családszerkezetnél megállapítható, hogy hétvégén gyakrabban fordul elő, hogy kétszer fogyasztanak meleg ételt.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Rohanó életmód ide vagy oda a lakosság 95 százaléka legalább heti háromszor főz. Az abszolút kedvenc alapanyag a csirkehús, az 500 megkérdezettből 405 ember kedveli, ezt követi szorosan a burgonya, a sertéshús, a tésztafélék és a paradicsom. A sor végén „kullognak” a grillezett zöldségek, amit mindössze ötvenöten kedvelnek félezer emberből, a sort a köles, a quinoa, a hajdina és a bulgur zárják.
A főételek toplistájának első helyén a rántott csirkemell filé áll, ezüstérmes a rántott karaj míg a harmadik kedvenc a rántott sajt. Épphogy lemaradnak a dobogóról a fasírtgolyók, amit a rántott karfiol követ. A Tadam a kutatás eredményét figyelembe véve állította össze étlapját, így Budapesten mindenki a magyarok kedvenc ételei közül válogathat az étel házhoz szállító cég kínálatában.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra - a nap hírei
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata