Rugalmasabbá váltak a bérbeadók az ipar-kereskedelmi-szolgáltató ingatlanok piacán, a bővülő kínálat mellett a bérlők a tapasztalatok szerint könnyebben váltanak.
Miközben tavaly majdnem 6 ezren elköltöztek Budapestről, a fővároson belül több mint 60 ezren költöztek egyik kerületből a másikba, a kerületeken belül pedig összesen 46 ezren váltottak lakóhelyet. Az agglomerációs övezetbe majdnem 40 ezer budapesti költözött ki. A legtöbben a XI., XIII. és XIV. kerület kerületből költöztek el és ezek voltak a legnépszerűbbek a célpontok között is. A legnagyobb pluszt viszont a XVII. kerület érte el, ahova több mint 1045-en többen költöztek be, mint amennyien elmentek. Jelentős növekedést ért még el a III., a XIX. és a XVI. kerület is. A lakók a XXI., III. és XVII. kerületekhez a leghűségesebbek, ezekben a városrészekben volt a legnagyobb a kerületen belül költözők aránya. Szeptember elején a legolcsóbb budapesti kerületben 476 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, a legdrágább kerületben pedig megközelítette az 1,2 millió forintot.
Jókora mozgás volt a budapesti lakáspiacon tavaly. A főváros lakossága zsugorodott, hiszen összességében közel 6 ezer emberrel több ment el, mint amennyi érkezett. Majdnem 40 ezren költöztek ki az agglomerációba, és több mint 61 ezer ember költözött másik kerületbe a fővároson belül, de a kerületeken belül lakhelyet váltók száma is meghaladta a 46 ezret - derül ki az ingatlan.com legfrissebb - a KSH hivatalos fővároson belüli költözések adatait, és több mint 39 ezer eladó ingatlan kínálati árait feldolgozó - elemzéséből.
“A több éve tartó, a múlt év második felében nagyon lelassuló fővárosi lakásdrágulásra úgy reagált a piac, hogy a belső kerületekhez képest alacsonyabb négyzetméterárakat kínáló külső kerületek felé fordultak" - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette:
A múlt év nyertese a budapesti szinten viszonylag olcsónak számító XVII. kerület volt, ha a költözések egyenlegét nézzük. Ugyanis a városrész 1045 fővel bővült, miután közel 2 ezer elköltözőre majdnem 3 ezer beköltöző jutott a múlt évben. A III. kerület 785 fős pluszban zárta 2019-et, a XIX., a XXII. és XVI. kerületet pedig 614-696 fővel többen választották, mint ahányan elhagyták.
A kerületi költözési mérlegek alapján a VIII. és a IX. kerület szerepelt a leggyengébben, mindkét városrészből több mint 1000 fő költözött máshova Budapesten belül. Balogh László megemlítette, hogy legdrágább lakásokat felvonultató V. kerületben lényegében stagnálás volt, 27 fős pluszt ért el ez a városrész.
A költözések számát tekintve a XI. kerület van az élen. Ebből a kerületből mentek a legtöbben, több mint 5 ezren távoztak a fővároson belül máshol lévő lakásba. Ugyanakkor legtöbben ezt a kerületet választották, majdnem 5400-an érkeztek ide. Újbuda után a XIII. és a XIV. kerület következik, mindkettőből több mint 4800-an mentek el, miközben 4500-4500 új lakos érkezett.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A leghűségesebb kerületeket bemutatva Balogh László elmondta: “A csepeliek, az óbudaiak és a rákosmentei lakosok tűnnek a legragaszkodóbbnak, ugyanis a XXI., III. és XVII. kerületekben 28-38 százalékkal többen váltottak lakhelyet kerületen belül, mint ahányan másik városrészbe költöztek." Hozzátette:
Hol járnak az árak?
Mivel a magyarok rendkívül árérzékenyek, így nem meglepő, hogy a fővárosi "népvándorlásban" természetesen komoly szerepet játszanak az árak. Hogy a két végletet említsük: Budapesten a legolcsóbb kerület a XXIII., ahol 476 ezer forintot kérnek a tulajdonosok egy-egy négyzetméterért; míg az V. kerület a legdrágább, a maga közel 1,2 milliós átlagával.
A tavalyi költözések szempontjából kiemelkedően szereplő kerületek közül a XI.-ben 808 ezer forintért, a XIII.-ban 813 ezer forintért, Zuglóban - azaz a XIV. kerületben - pedig a kevesebb mint 700 ezer forintért kínálják a lakások négyzetméterét. A külső kerületek közül a XVII.-ben az átlagár jóval alacsonyabb, 532 ezer forintot tesz ki.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó