Ágy, szekrény, hűtőszekrény, asztal és felhalmozott hulladék izzott az épületben.
Európai uniós viszonylatban Magyarországon igencsak sokan aktívak az online közösségi terekben. A 16-74 éves korosztályban az ötödik "legfüggőbbek" vagyunk, de az időseink, azaz 65-74 éves korosztályban is kiemelkedő a jelenlétünk az online terekben.
A 16-74 éves EU lakosság 54 százaléka használt valamilyen közösségi oldalt 2019-ben. Ez az arány 18 százalékkal magasabb, mint az első méréskor 2011-ben - derült ki az Eurostat friss jelentéséből. A felmérés közösségi hálózati részvételnek tekint olyan tevékenységeket, mint például egy felhasználói profil létrehozása, üzenetek küldése ezeken a felületeken vagy bármilyen egyéb hozzájárulást a közösségi hálózatokban.
Az Európai Unióban messze a dánok a legnagyobb közösségi oldal bűvölők, ott a felmérésben szereplő korosztályból több mint 80 százaléknyian (!) aktív felhasználói a közösségi oldalaknak, de szintén magasak az arányszámok Belgiumban (76%), Cipruson (71%), illetve Svédországban (71%) és Máltán (71%) is.
Na, de azért van még egy ország, ami éppen csak a 70 százalék alatt maradt, ez pedig Magyarország. Ahogy a statisztikából kiolvasható, hazánkban majd minden 7. 16-74 éves ember tevékenykedett valamit, valamilyen közösségi oldalon 2019-ben, a megkérdezésük előtti 3 hónapban.
A magyar eredmény egyébként 15 százalékkal van az EU-átlag fölött, ami 54 százalékos. Érdekes, hogy ezalatt 6 ország is található, az pedig talán még érdekesebb, hogy Olaszország és Franciaország messze a lista végén kullog a maga 42 százalékával. Tehát míg az említett korosztályból Dániában 10-ből 8 ember aktív kapcsolatban van a közösségi online felületeken, addig Franciaországban, illetve Olaszországban ez csak 10-ből 4 emberről mondható el.
Nézd meg a neten, mama!
A statisztikákból kiderült az is, hogy a 16-24 éveseknél miként alakult a helyzet. Itt értelemszerűen jóval magasabbak az arányok, egészen pontosan 17 EU-s országban 90 százalék vagy afölötti az arány. - Magyarországon 93 - De azért Olaszországban és Franciaországban 80 százalék alatt vannak a számok, egészen pontosan 74 és 73.
A fiatal felnőttek mellett természetesen az idős korosztályra is külön mértek a statisztikai hivatal emberei, ebből pedig az derült ki, hogy a 65-74 éves korosztály majd 20 százaléka, egészen pontosan 18 százaléka használ valamilyen közösségi oldalt. Azaz csaknem minden ötödik idős ember.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nem meglepő módon az idősek körében, akárcsak a 16-74 éves korosztályban, a dánok végeztek az élen, ott az idősek 56 százaléka aktív online közösségi felhasználó. De magasak az arányszámok Belgiumban és Hollandiában is. Más országokhoz képest Magyarország sem szerepelt rosszul, ami az időskori, online közösségi tevékenységet illeti. Hazánkban a 65-74 éves emberek
Ez 8 százalékkal van az EU-s átlag fölött, és azt jelenti, hogy minden 4. idős honfitársunk valószínűleg fenn van valamelyik online közösségi felületen. Ezzel egyébként az EU-ban holtversenyben a máltaiakkal a 7. helyen végeztünk a teljes listán.
Aminek a végén egyébként Bulgária tanyázik az ottani idősek csupán 9 százaléka aktív valamilyen platformon, de Olaszországban, Görögországban, Csehországban és Horvátországban sem olyan jó a helyzet. Mindegyik országban ugyanis csupán az idősek 12 százaléka aktív online közösségi térben.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Vámosi Péter: Miamiban a McLaren parádézott, legközelebb a Ferrari pörkölhet oda a Red Bullnak
- Nem hagyta szó nélkül a Hamász az izraeli evakuációs felszólítást
- Jókora csapás érte a Távol-Kelet és Európa közti kereskedelmet
- Sztrájkolnak a RAI olasz köztévében
- Ursula von der Leyen: áttörés a lengyelekkel szembeni 7-es cikk szerinti eljárásban
- Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát