Aggasztó előrejelzések szerint már most, május végén újra emelkedni kezdhetnek a koronavírusos esetszámok.
Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.Azonnal pénzre van szükséged? Keresd meg a legjobb pénzügyi segítséget kalkulátorunkkal!
A javaslatot a miniszter azzal indokolta a közmédiának nyilatkozva, hogy szintet kell lépni a védekezésben. Gulyás Gergely azt mondta, a kormánynak arról a javaslatról is döntenie kell, hogy zárják le a határokat az Olaszországból érkezők előtt, a magyar állampolgárok bejöhetnek, de rájuk automatikus karantén várna.
A miniszter közölte, az operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltsa meg. A veszélyhelyzet elrendelése lehetővé teszi, hogy például házi karanténokat is el lehessen rendelni - tette hozzá. Elmondta, a kormány 9 órakor kezdődő ülésén tárgyal az operatív törzs koronavírussal kapcsolatos javaslatairól.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra - a nap hírei
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata