Végrehajtók fogják kitenni közös lakásukból az angyalföldi gyilkosként hírhedtté vált T. Róbert édesanyját. Az ingatlan elárverezték a férfi tartozásai miatt.
Ma szavazhat az országgyűlés arról a törvényjavaslatról, aminek eredményeként tisztulhat és bővülhet a magyarországi piacképes lakásállomány. A javaslat lényege, hogy a Nemzeti Eszközkezelő tulajdonában lévő lakásokat az érintettek kedvezményesen vásárolhatják vissza. A várhatóan jövő januártól életbe lépő jogszabály segítséget nyújt az eszközkezelő által átvett lakások adósainak, hogy újból tulajdonosok lehessenek. Ha pedig a többség él a lehetőséggel, akkor több mint 30 ezer lakás válhat újra piacképessé.
“Becsléseink szerint az idén novemberi kínálati árak alapján az ingatlanok összértéke körülbelül 480-720 milliárd forint lehet, de ez nagyban függ a lakások állapotától, pontos elhelyezkedésétől." - közölte Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Mennyit érhetnek?
Konkrét példákkal élve 2016-ban például a Nemzeti Eszközkezelő által átvett Budapesti lakások átlagértéke közel 6 millió forint volt, az átlagos alapterületük 60 négyzetmétert tett ki. Egy-egy Fejér megyei, Győr-Moson-Sopron vagy Hajdú-Bihar megyei lakásnál tavalyelőtt az átlagos bekerülési érték 3,7-4,4 millió forintra rúgott, az átlagos alapterület mindhárom esetben 90 négyzetméter körül volt. Az ingatlan.com adatai szerint most novemberben egy 60 négyzetméteres átlagos fővárosi lakás átlagára a kínálati piacon több mint 36 millió forintot tett ki. A Fejér megyei, Győr-Moson-Sopron vagy Hajdú-Bihar megyei 90 négyzetméteres lakásokat pedig 18-29 millióért átlagban.
- mondta Balogh László. Az azonnali visszavásárlás mellett lehetőségük lesz arra is az érintetteknek, hogy részletfizetéssel vegyék meg az adott lakást, az állam ebben az esetben az eddig kifizetett bérleti díjat is beszámítaná és a vételár megállapítása során az állam kamatot nem számítana fel. Jó hír lehet az adósoknak, hogy
Ugyanezt a legkedvezőbb piaci hitelekkel is havonta 50 ezer, illetve 100 ezer forintos törlesztővel lehet visszafizetni. Az ismét tulajdonossá váló adósok viszont nem csupán kamatmentes és a piaci hitelkamatok közötti különbözetet, hanem a következő hónapokban bekövetkező lakásdrágulásból adódó értéknövekedést is megnyerhetik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!
Lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 7 millió forintot, 15 éves futamidő mellett már 3,04 százalékos THM-el, és havi 49 528 forintos törlesztővel fel lehet venni az ErsteBanknál. De nem sokkal maradnak el ettől a legnagyobb kereskedelmi bankok ajánlatai sem: a Budapest Banknál például 50 822 forintos törlesztőt ígér a 3,62 százalékos THM; míg az OTP Banknál némileg magasabb, 4,76 százalékos THM és 53 192 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek, és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.
Nincs ideális megoldás csak a megelőzés
Az eddig megismert tervek alapján kedvező lehetőségük nyílik a korábban bajba jutott adósoknak arra, hogy visszaszerezzék a lakásukat. A programban az eszközkezelő által november 21-ig átvett lakások tulajdonosai vehetnek részt. Az ingatlan.com szakembere szerint nincs ideális megoldás a bedőlt hitelek kezelésére, mert segítség nélkül az adósok helyzete kilátástalanná válhat, a túlzott támogatás pedig a későbbiekben is aránytalan kockázatvállalásra ösztönözheti a lakosságot. A jövőben a megelőzés lehet a leghatékonyabb megoldás. Hiába lehet ugyanis most szuperalacsony kamatokkal hitelt felvenni, ezek nincsenek kőbe vésve a következő 15-20 évre. Az MNB ezért is vezetett be a háztartások túlzott eladósodását gátló intézkedéseket, mint például a jövedelemarányos törlesztésre vonatkozó szabályozás. “Az elmúlt 10 év tapasztalata az, hogy a lakáspiac és az ingatlanárak stabilitásához a lakáshitelesek biztonságos és kiszámítható anyagi helyzete nagy mértékben tud hozzájárulni." - tette hozzá Balogh László.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Jobban jár, aki előre megveszi a vonatjegyét pünkösdkor
- Hiába a német recesszió, évtizedek óta a legnagyobb fizetésemelés jön a Bundestagban
- Drágábban építkezünk kevesebbet
- Fontos határidő jár le ma délután
- Három börtönőrt öltek meg egy akcióban - sokkoló videó
- Euro 2024: csak a csapatkapitányokkal fognak egyeztetnek a bírók