Hétfőn több résztvevő rosszullétet tapasztalt a csengeri börtön építése során.
Bár már nem másfélszeres a telítettség, még mindig többen vannak a magyar börtönökben, mint ahány rabot az intézmények be tudnak fogadni. Új körletekkel és a hamarosan megnyílő Kiskunhalasi börtönnel csökkentenék a zsúfoltságot.
A falakon belüli körletrészek kialakításával jelentősen csökkent a telítettség a hazai börtönökben, ezzel együtt még mindig 123 százalékos az intézmények kihasználtsága - mondta a Magyar Időknek Kovács Mihály bv-ezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Fogvatartási Ügyek Szolgálatának vezetője. 2013-ban 143 százalék volt az átlagtelítettség.
Kovács elmondása szerint a falakon belüli új körletrészek kialakításával közel 1600 új férőhelyet hoztak létre. Hamarosan 470 fogvatartott befogadására alkalmas börtön létesül Kiskunhalason, vagyis megkezdődik a korábbi Menekültügyi Őrzött Befogadóközpont épületeinek átalakítása.
Az ezredes szerint a beruházás több nézőpontból is költséghatékony, hiszen egyrészt egy üresen álló, de a célnak teljes mértékben megfelelő épületegyüttes átalakításával, másrészt fogvatartottak munkáltatásával egy újabb börtön kezdheti meg működését.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Néhány helyen igencsak aktívak lesznek a fiatalok az EP-választás kapcsán
- Váratlanul megjelent Ukrajnában az amerikai külügyminiszter
- Ezzel könnyebb elkerülni az adóhivatal ellenőrzését
- Marco Rossi Eb-keretet hirdet, pályán a Manchester City - sport a tévében
- Az új ChatGPT már itt van, és okosabb, mint valaha - videó
- Figyelmeztetnek: medve jár egy Pest vármegyei település határában - képek