Budapest mellett Komárom Esztergom, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében lesz szúnyoggyérítés.
Átalakulhat a következő időszakban a bérelt lakások magyarországi piaca. Az elmúlt években látható jelentős áremelkedés a fővárosban véget ért és várhatóan nem folytatódik, a vidéki városokban azonban még van tér az élénkülésre, de inkább a keresleti oldalról, és ez sem feltétlenül jár majd drágulással - áll az ingatlan.com elemzésében.
A cég becslése szerint a magyarországi albérletpiac 110-130 milliárd forintos lehet, de nehéz pontos összeget mondani. Sokan feketén adják ki a lakásukat vagy a valósnál alacsonyabb bérletidíj-bevételt vallanak be. Ugyanakkor a jövőben jelentősen kifehéredhet ez a szegmens, mivel a jövő évi adócsomag napokban bemutatott első verziója csökkentené a kiadó lakásokból származó bevételek terheit. A tervek szerint ugyanis jövőre nem kellene a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást - EHO-t - megfizetni, ha a lakáskiadásból származó jövedelem meghaladja az 1 millió forintot.
- mondta Balogh László a cég vezető gazdasági szakértője.
Budapesten az átlagos bérleti díjak alapján a legtöbb lakás beleesett az 1 millió forint feletti éves jövedelmet termelő körbe. Így ezek után, ha legálisan adták ki őket, akkor fizetni kellett a 14 százalékos EHO-t. Ennek eltörlése ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a lakástulajdonosok automatikusan ennyivel vinnék lejjebb a bérleti díjakat. A szakember szerint az egészségügyi hozzájárulás eltörlése miatt jelentősen kifehéredhet az albérletpiac, mert a bevétel után csak 15 százalék személyi jövedelemadót kell majd fizetni,
Budapesten 130-135 ezer forint az átlagos havi bérleti díj, ami a cég előrejelzése szerint nem fog emelkedni. Áremelkedésre nincs is nagyon tér a budapesti albérletpiacon, mert a bérlők nehezen tudnák megfizetni a magasabb bérleti díjat. Budapesten az átlagfizetés majdnem kétharmadát viszi el az átlagos bérleti díj, így a kereslet bár magas, már nem nagyon lehet feljebb vinni az árakat. Vagyis nem várható, hogy az albérletárak az EHO esetleges eltörlése miatt mérséklődjenek. Inkább fordított lesz a forgatókönyv: meggátolja és stabilizálhatja az elmúlt években jelentősen emelkedő albérletárakat. A lakástulajdonosok legalizálhatják a mostani díjakból befolyó bevételt, aki pedig eddig is befizette az EHO-t a kiadás után, annál még több pénz maradhat. Vidéken, a megyeszékhelyeken, megyei jogú városokban az átlagos bérleti díjak alapján csak kevés bérbeadó érte el az 1 milliós EHO-határt, így ezeken a településeken nem hoz számottevő változást a terhelés esetleges eltörlése.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szegeden tavaly májushoz képest 3 százalékkal 76 ezer forintra nőtt az átlagos bérleti díj, Debrecenben 7 százalékkal 80 ezer forintra, Pécsett 21 százalékkal 75 ezer forintra, Miskolcon pedig 13 százalékkal 68 ezer forintra nőtt a lakások átlagos bérleti díja. Balogh László azonban hozzátette, most még az albérletszezon előtt vagyunk: nyár végén, a szeptemberi iskolakezdés előtt jelentős felfutás várható a keresletben. Hosszabb távon azonban a vidéki városok albérletpiacára is igaz, hogy a bérlők jövedelmi helyzete gátat szab a díjemelkedésnek.
Az országos albérletpiac kiegyensúlyozottabbá válhat Budapesten és a nagyvárosokban. Az EHO eltörlése, a jövedelmi korlátok, a kínálat és kereslet kiegyenlítődése stabilabb, átláthatóbb, kiszámíthatóbb piacot eredményezhet. Ez pedig mind a bérlők és a lakásukat kiadók számára is tisztább helyzetet hozhat.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Az utasoktól kapott rangos elismerést a Budapest Airport
- Meglepte az elemzőket az euróövezet gazdasági teljesítménye
- Megvan a lemondott skót miniszterelnök utóda
- Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne
- Freund Tamás: 2025 legyen a magyar tudomány éve!
- Baj volt ezekkel a tisztítószerekkel és cigarettákkal - képek