Vádat emelt az ügyészség egy, az internetes hirdetőket megkárosító ukrán férfival szemben.
Egy évtized átalakította a lakásszerzés módját: a magyarok egyre nagyobb arányban bérelnek lakást, ugyanakkor egyre többen vannak, akik maguk által épített lakásba költöznek. Átlagosan 3,4 lakásban élik le életüket, de úgy is mondható, háromszor költöznek életükben a magyarok. Az elmúlt évek ingatlanpiaci fellendülését nézve ez a szám várhatóan tovább növekszik majd a következő időszakban.
A KSH 2015-ös lakhatási felméréséből kiderült, hogy mindössze minden tizennegyedik ember éli le az életét abban a lakásban, ahova született. Élete során a magyarok 30 százaléka egyszer, további 30 százaléka kétszer, 33 százaléka még ennél is többször vált otthont. A korábbi, 2003-as felmérés eredményéhez képest többet költözködnek az emberek. Akkor még 3,2, ma átlag 3,4 lakást használ összesen élete során egy ember - olvasható az OTP Ingatlanpont közleményében.
Az elmúlt 12 évben végbemenő változások közül a legmarkánsabb fordulat az albérletek felfutásánál érhető tetten. 2003-ban még a magyarok 10,8 százaléka költözött magánalbérletbe, 2015-re ez az arány közel háromszorosára növekedett, elérte a 27,9 százalékot.
- hívta fel a figyelmet Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Hozzátette, mind vásárlásra, mind albérletre egyre többen vágynak, így a KSH által vizsgált évtizedes tendencia alapján azt várják, tovább fog emelkedni az egy életre jutó költözések száma.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Három börtönőrt öltek meg egy akcióban - sokkoló videó
- Euro 2024: csak a csapatkapitányokkal fognak egyeztetnek a bírók
- Meryl Streep Arany Pálma-díjával kezdődött a 77. cannes-i fesztivál
- Érdekes felmérés érkezett a magyarok utazási kedvéről
- Ma van a kupadöntők napja - sport a tévében
- Csiki Varga Tamás: logikus lenne a sorkötelezettség visszaállítása Európában, de van pár akadály