Vasárnap délelőtt alakulhatnak ki elszórt jelleggel záporok, zivatarok, a csapadék egyre inkább a déli és nyugati területekre korlátozódik
A rendőrségi nyilvántartás szerint 2014. október 15. és 2015. január 25. napja között 71 személy hunyt el rendkívüli kihűléses haláleset következtében, ebből 36 eset történt közterületen - közölte a belügyminiszter.
Pintér Sándor országgyűlési képviselői kérdésre válaszolva azt is leírta, hogy a rendőrségi által rögzítetteken kívül még egyéb halálesetek is lehettek, amelyek például a mentőszolgálatnál, a kórházaknál és az egyéb ellátást biztosító egészségügyi és szociális intézményeknél történtek - írja a Világgazdaság.
Többségük a szabad ég fagyott meg, de 26 olyan ember is volt, aki a saját fűtetlen lakásában hűlt ki.
A Magyar Szociális Fórum adatai szerint február 5-ig 101-en fagytak meg Magyarországon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata
- Drónokkal és tüzréséggel támadták az ukránok Oroszországot - videó