Sokaknak még most is az arcára fagyhat a mosoly a január elsejétől érvényes gázáremelés miatt. Habár a rendelet szerint csak 1200 köbméter éves fogyasztás esetén kellene többet fizetni, a szolgáltatók ennek ellenére már februártól az emelt tarifa szerint számláznak - írja a Népszabadság.
A január elsejétől érvényes rendelet két gázársávot határoz meg. Eszerint 1200 köbméter éves fogyasztásig a tarifa nem változik, míg e felett - a napilap számításai szerint - szolgáltatónként mintegy 12-16 százalékkal nőtt. Ugyanakkor még most, három hónappal később is kibuknak olyan, a kormány által korábban nem közölt tényezők, melyek alapján sokaknak már most többletköltséggel kell számolniuk.
A helyi gázszolgáltatók már az év eleji fogyasztás egy részét is a II., azaz a megemelt tarifa szerint számolják el. Ez főként azért meglepő, mert az elmúlt hónapokban kizárt, hogy bárki 1200 köbméternél többet fogyasztott volna, hiszen ez egy átlagos háztartás éves fogyasztása. Ilyen jellegű panaszok pedig az egész ország területéről érkeznek.
Fellegi Tamás december 31-én módosította az előző kormány rendeletét, így annak vonatkozó fejezetei szerint a szolgáltatók az I. és II. árkategória szerinti díjszabásokat a fogyasztási jelleggörbe alkalmazásával érvényesíthetik.
A Népszabadság írásából kiderül, hogy a négy nagy magyar gázszolgáltatótól kapott részletes, egybevágó magyarázatok szerint januártól eme rendelet alapján osztják meg havonta a számlákat. Eljárásuk - mint azt a napilapnak hangsúlyozták - mindenben megfelel a szabályoknak. A pontos ügymenetet a Magyar Energia Hivatallal folytatott egyeztetés alapján határozták meg. A Főgáz tájékoztatása szerint a szolgáltatók választhattak, éves vagy havi szinten osztják-e meg az I. és II. tarifát. Végül ez utóbbiban állapodtak meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Így nem történhet meg az az eset, hogy az ügyfél az év első néhány hónapjában felhasználja az I-es kategória kedvezőbb árú gázmennyiségét, a fennmaradó időszakban pedig már csak magasabb áron vásárolhat. Hozzáfűzik: az esetleges többletbefizetést az éves elszámoláskor jóváírják. Csak ekkor orvosolható azok panasza is, akik már most úgy érzik, az ő fogyasztási jelleggörbéjük nem indokol magasabb számlát.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere