Február 4-ig olvassa le a budapesti és Pest megyei, a 2011. január 13-tól a Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. (Tigáz) ellátásába került Emfesz-ügyfelek gázmérőit a Főgáz Földgázelosztási Kft., illetve annak megbízott vállalkozói - közölte a Főgáz. Az E.ON és a GDF Suez is azt közölte, hogy a Magyar Energia Hivatal határozatának megfelelően február 4-ig leolvassa az Emfesz volt ügyfeleinek valamennyi mérőóráját.
A Magyar Energia Hivatal január 5-én 90 napra, január 13-i hatállyal felfüggesztette az Emfesz Kft. gázkereskedői engedélyét, majd január 11-én megnevezte azokat a gázszolgáltatókat, amelyek átveszik az Emfesz ügyfeleit.
A Főgáz közleménye szerint a mérőleolvasást végző munkavállalók sorszámozott, fényképes igazolvánnyal rendelkeznek, és a cég megbízásából mérőleolvasást végző Multiplex Kft. valamint Universitas Kft. munkatársai - a társaság által kiállított - megbízólevéllel rendelkeznek.
A közlemény szerint a mérőleolvasás ütemterve a Főgáz internetes oldalán elérhető, egyben arra kérik az ügyfeleket, hogy a megadott időpontokban tegyék lehetővé a mérőleolvasást.
Az E.ON korábban szintén úgy tájékoztatott, hogy február 4-ig leolvassa az átvett fogyasztók mérőóráit.
A GDF Suez is azt közölte, hogy a Magyar Energia Hivatal határozatának megfelelően február 4-ig leolvassa az Emfesz volt ügyfeleinek mérőóráját. Közleményében a cég arra kéri fogyasztóit, hogy tegyék lehetővé a gázmérő leolvasását az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. munkatársainak. A leolvasott mérőállás alapján kezdődik a számlázás, a társaság üzletszabályzatában rögzített feltételekkel - fűzi hozzá a GDF Suez.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A társaság felhívta a figyelmet arra is, hogy a fogyasztók megkapják a társaságtól az egyetemes szolgáltatói szerződést, amelyet aláírásukkal ellátva vissza kell küldeniük a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. ügyfélszolgálatának.
Jól matekozott, aki kivárt a lakáseladással: ez most a legnagyobb őrület, nagyot lehet vele kaszálni
A múlt év végére a felére csökkent a lakáspiac – 2022-ben még csúcsot döntő – túlértékeltsége a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentése szerint.
Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
- Ha OTP-ügyfél, erről a levélről tudnia kell
- Marad a szeszélyes időjárás
- Váratlan fejlemény a hazai autópiacon
- A munkanélküliek és a foglalkoztatottak száma is nőtt február és április között - a nap hírei
- Két magyar döntős a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon
- Megverték, kirabolták és magára hagyták az idős férfit - több év fegyház vár rájuk