16 °C Budapest

Tisztában vagy vele, mennyi energiát fogyasztasz? A Google megmondja!

2009. február 11. 13:00

A Google jótékonysági és filantróp szervezete, a Google.org egy olyan szoftver kifejlesztésén dolgozik, amely a felhasználók számára valós idejű adatokat küld saját energiafogyasztásukról, ezzel is növelve az emberek környezettudatosságát.

A Google PowerMeter névre keresztelt alkalmazás grafikusan ábrázolná az adott lakás gáz, illetve villanyfogyasztását az iGoogle segítségével, amihez úgynevezett "okos mérők" (smart meters) szolgáltatnának adatokat.

Persze ahhoz, hogy széleskörűen alkalmazni lehessen az eszközt, a jelenlegi 40 ezer okos mérő helyett jóval többre lenne szükség. A Google várakozásai szerint a következő években mintegy 100 ezer ilyen szerkezetet telepítenek majd az energiaszolgáltatók.

A cég egyelőre saját alkalmazottaival teszteli a szoftvert.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem