A Deloitte európai építőiparra és infrastruktúrára szakosodott csoportja nemrégiben közzétette évente kiadott jelentését, amely az építőipari cégek teljesítményét vizsgálja. A tanulmány árbevétel alapján rangsorolja a 100 legnagyobb európai építőipari vállalatot, és megvizsgálja azokat az akadályokat, amelyeket az egyre több kihívást jelentő építőiparban ezeknek a cégeknek le kell küzdeniük.
Az élenjárók
A tavalyi évhez hasonlóan Franciaország négy vállalattal jár az élen a tíz első európai építőipari cég közül, míg az Egyesült Királyság továbbra is dominálja a top 100 helyeket. Nyolcvanhárom társaság árbevétel növekedésről számolt be, köztük a spanyol Ferrovial Csoport a legnagyobb relatív építőiparból származó árbevétellel (4,0 milliárd euró). 2006-ban az átlag nettó bevétel 5,1% volt - a 2005-ös 3,7%-hoz képest. Bár a legnagyobb nemzetközi társaságok nettó bevétele növekedett a szektor más szereplőihez képest, az átlagos 2-5 milliárd eurós árbevétellel rendelkező társaságok magasabb nettó nyereségszintet értek el.
Új piacokra lépés
A legnagyobb vállalatok jelentős nemzetközi tevékenységet folytatnak, és új piacok felé terjeszkednek. Az Európai Unió számos korábbi kelet-közép európai szocialista gazdaságot magába foglaló bővítése és a kapcsolódó fejlődés rengeteg új lehetőséget kínál. A kelet-közép európai építőipari piac növekedése a következő évek során várhatóan folytatódni fog, különösen a középvállalatok esetében. Az európai építőipari vállalatok számára kínálkozó lehetőségek mellett egyúttal olyan kihívásokkal is szembe kell nézniük, amelyek megoldása elengedhetetlen a sikeres stratégiák megvalósításához.
Az Egyesült Államok infrastrukturális piaca
Az európai építőipari vállalatok előtt megnyílnak a lehetőségek, hogy betörjenek az Egyesült Államok piacára - ahol számos nagyobb vállalat már jelen van. Az Egyesült Államokban egyre nagyobb figyelmet szentelnek a szállítmányozási módszereknek - nem csak a növekvő forgalmi torlódások elkerülésére, hanem az elöregedő autópálya-hálózat javításának érdekében. Mivel az ilyen kezdeményezések költségei folyamatosan emelkednek, az ilyen projektek esetén a hagyományos finanszírozási formák egyre inkább átadják helyüket az állami-magán partnerkapcsolatokon (Public Private Partnership / PPP) alapuló finanszírozásnak, még ha az európainál lassabb ütemben is. Az európai építőipari vállalatok, nagyobb PPP tapasztalatuknál fogva előnyös helyzetben vannak, hogy mindezt hasznukra fordítsák.
Egyesült királyságbeli fúziós és felvásárlási (M&A) tevékenység
A Deloitte 2007-es, egyesült királyságbeli pénzügyi vezetőkkel és csoport finanszírozási igazgatókkal készített felmérése szerint a tőkebefektetések után a fúziók és felvásárlások szerepelnek a következő év toplistáján. A tanulmány áttekinti az elmúlt évben 2007 július végéig az Egyesült Királyságban folytatott M&A tevékenységet az amerikai másodlagos jelzálogpiac eseményei által generált globális részvénypiaci volatilitást megelőzően. Folyamatos tevékenység jellemzi a kivitelezési, építőipari és építőipari termékeket gyártó alszektorokat elsősorban a stabil piaci viszonyoknak, a tőkeáttételes finanszírozás lankadatlan lendületének és a kihívást jelentő üzleti céloknak köszönhetően. A tevékenység hátterében az építőipari megrendelések számának emelkedése, az infrastrukturális piac várható növekedése és az állami lakásépítési tevékenység fellendülése áll.
Előre tekintve erős az iparági optimizmus annak ellenére, hogy a következő évre szerényebb növekedés várható az építőiparban. Öt kamatemelés az előrejelzések szerint lassítja majd a fogyasztáson alapuló építőipari szektorokat, mint a magán lakásépítés, javítási és karbantartási tevékenység, valamint nagyobb óvatosság várható az ingatlan-befektetők részéről is. Az építőipari termékek gyártói azonban egyöntetűen pozitívan nyilatkoztak a következő évben várható termelési növekedésről.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A működőtőke kezelése
Az idén további olyan építőipari cégekről hallhattunk, amelyek veszteségesek, illetve jelentős korrekciókat kellett végezniük mérlegükben; ez lényeges fejlemény, hiszen a kivitelezők olyan versenypiacon működnek, ahol igen magasak az elemzők elvárásai, a közzétett eredményeket pedig kritikusan bírálják. A jelentés a hatékony készpénz és működőtőke kezelés fokozódó jelentőségét vizsgálja a hagyományos mércék mellett, mint az árbevétel illetve a profit.
A felelős vállalatirányítás javulása
Az erős irányítás mindig is kulcsfontosságú volt a projektek sikerét tekintve, azonban a hitelpiacok nemrégiben történt megrendülése nyomán valószínű, hogy szigorodni fognak a hitelezési feltételek, és a finanszírozók nagyobb bizonyosságot kívánnak majd a projekt menetét biztosító feltételek és a kockázatok kezelése terén.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Öten távoznak Újpestről
- Virág Judit: a Covid-járvány megdöbbentően növelte az árverések iránti érdeklődést
- Súlyos vád érte az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- Szoboszlai és a többiek – így reagált a külföld a magyar Eb-keretre
- Tanítás és tanulás az MI segítségével – újra megnyílt a ProSuli pályázata
- Elhunyt Alice Munro Nobel-díjas írónő