19 °C Budapest

A legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák: hol várható béremelés?

2015. augusztus 24. 11:30

Ismét emelkedtek az átlagkeresetek, így a nettó bérünk már majdnem 160 ezer forint. A pedagógusok nem csak az iskolakezdés miatt várhatják a szeptembert, a januári béremelkedés helyett most kapnak majd magasabb fizetést.

Ez év január-júniusában 3,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest. A keresetek növekedési ütemét főként

  • a minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás,
  • a közfoglalkoztatottak létszámalakulása
  • és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint.
Így a (nemzetgazdasági szintű, átlagos havi) bruttó munkajövedelem 255 700 forintra nőtt, ami azt jelenti, hogy a dolgozók átlagosan 159 300 forintot kaptak kézhez.


Mennyit kapnak a pedagógusok?

Az iskolakezdés apropóján kíváncsiak voltunk, mennyit keresnek a pedagógusok, az oktatásban dolgozók. A KSH jelentésében egyes szakterületek szerint is listázza az átlagbéreket, ebben az esetben mindenki, aki az oktatás területén tevékenykedik, egy kalapba kerül.

Eszerint az ő átlagkeresetük nettó 164 805 forint 2015 január és június közötti időszakban. 2011 azonos időszakában ez 127 526 forint volt, egy évvel később kevesebb, 126 590 forint, 2013-ban pedig már 134 433 forint volt.

Tavaly az oktatásban dolgozók átlagbére 158 568 forint volt, így idén körülbelül 6200 forinttal visznek haza többet egy hónapban.

Korábban a pedagógusok béreit a minimálbérhez igazítva számolták, így sokan a fizetések további növekedésével számoltak idén, ahogy január elsejével a minimálbér bruttó 105 ezer forintra növekedett. Például az alapszakos diplomás pedagógusok illetményalapja 2015 szeptemberéig az aktuális minimálbér 163,3 százaléka, az egyetemi vagy mesterdiplomásoké 179,6 százaléka volt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
De 2015-ben a minimálbér helyett a vetítési alap mentén számolják a pedagógusok bérét, így a 3,44 százalékos emelés januárban elmaradt.

A vetítési alap 2015-ben 101 500 forint, ami megegyezik a 2014-es minimálbér értékével. Az előrejelzések szerint azonban szeptemberben béremelkedésre számíthatnak az oktatásban dolgozók, a kormányrendelet szerint az illetményalap a vetítési alap

  • 119,6 százaléka lesz középfokú végzettség esetén,
  • 174,5 százaléka alapfokozat esetén,
  • 193,2 százaléka mesterfokozat esetén.

Átlagkeresetek

A legfrissebb jelentés szerint a következő szakmákkal kereshetünk a középmezőnyben (a felsorolásban továbbra is a nettó bérek szerepelnek):

  • Kereskedelem, gépjárműjavítás: 150 343 forint
  • Szállítás, raktározás: 153 410 forint
  • Oktatás: 164 805 forint
  • Közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás: 170 349 forint

A legjobban:

  • Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység: 236 296 forint
  • Villamosenergia, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás: 283 608 forint
  • Információ, kommunikáció: 303 444 forint
  • Pénzügyi, biztosítási tevékenység: 328 178 forint

És a legrosszabbul:

  • Szociális ellátás: 71 410 forint
  • Erdőgazdálkodás: 94 281 forint
  • Szálláshely, szolgáltatás, vendéglátás: 101 982 forint
  • Építőipar: 123 723 forint

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem