22 °C Budapest

Ez megy a legrosszabbul a kisdiákoknak: rontottak is tavaly óta

MTI
2015. február 13. 09:00

Javítottak tavalyhoz képest, de még így is közepesen teljesítettek a nyolcadikos diákok matematikából a középiskolai felvételin, magyarból pedig romlottak az eredmények - írta a Magyar Nemzet pénteken az Oktatási Hivatal (OH) adataira hivatkozva.

A maximálisan elérhető 50 pontból a magyar írásbelin átlagosan 29,3 pontot sikerült szerezniük a tanulóknak, matematikából pedig 22,6 pontot értek el.

A hatévfolyamos gimnáziumba készülőknél ellentétes tendencia látszik, ők magyarból javítottak és matematikából rontottak. A legjobban a nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezők teljesítettek, akik mindkét tárgyból jobb teszteket írtak a tavalyinál - írta a lap.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm