16 °C Budapest

Mégsem drágul a menza? Megszólalt a minisztérium is

MTI
2013. június 8. 11:38

Nem lesz áremelés az iskolai közétkeztetésben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága.

Mint kiemelték: a közétkeztetéssel kapcsolatos csütörtöki egyeztetésen az államtitkárság korábbi álláspontját megerősítve ismételten hangsúlyozta, hogy nem lesz áremelés a menzákon. "Az államtitkárság elkötelezett a gyermekek egészségét szolgáló közétkeztetés megvalósításában, ezt prioritásnak tekinti" - szögezték le.

A megbeszélés valamennyi résztvevője megerősítette, hogy egyértelműen támogatja a gyermekek egészséges étkeztetésének garantálását szolgáló jogszabály megalkotását. Az egyeztetésen több szakmai kérdést részletesen is megtárgyaltak, mint például a sócsökkentés menetrendjét, vagy az étlap információtartalmát és a szükséges felkészülési időt. Utóbbi kapcsán az egészségügyi államtitkárság elfogadta a közétkeztetők azon igényét, hogy a rendelet hatályba lépését követően türelmi időszak álljon rendelkezésre. Ez a tervek szerint 2014. szeptember elsejéig tart.

Mindezek mellett több olyan kérdés is felmerült, amely a közétkeztetésben részvevők egymás közötti felelősségi viszonyával, a közbeszerzések elbírálásának szempontjaival és a közétkeztetésre költött összegek jelentős területi eltéréseivel kapcsolatosan várhatóan további egyeztetéseket eredményez - tették hozzá.

A csütörtöki - az egészségügy államtitkárság szerint - "konstruktív légkörű megbeszélésen" a közétkeztetésben érintettek számos képviselője vett részt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Magyar Közétkeztetők Szövetsége korábbi számításai szerint ugyanakkor a napi háromszori étkezésért a bölcsődékben 565 forintot, óvodákban 660 forintot, az iskolákban 663 forintot kellene fizetni átlagosan - KATTINTS!

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem