A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1330,64 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel 143 072,29 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
A magyarok harmada biztos benne, hogy a nyugdíja mellett más jövedelemforrásra is lesz időskorában. Tehát úgy gondolják, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer a jelenlegi formájában fenntarthatatlan. Az viszont nem mindegy, hogy ez a bevétel időskori munkából, vagy megtakarításokból származik majd.
A lakosságnak csak a 3 százaléka gondolja úgy, hogy biztosan meg fog tudni élni a nyugdíjából. Az OTP Nyugdíjpénztár felmérése szerint viszont a válaszadók jelenleg a jövedelmük 77 százalékából tudnak megélni, de ennek az összegnek csak 66 százalékára számítanak nyugdíjas éveikben. Vagyis a lakosság jelentős része szerint a nyugdíja nem lesz elég a megélhetéshez.
- mondta Nagy Csaba ügyvezető igazgató.
- mondta Ertl András a GfK Hungária ügyfélkapcsolati menedzsere.
Amiben viszont különbözünk más nemzetektől, akár régiós szinten is, hogy itthon a 15 és 69 év közöttiek 41 százalékának van bármilyen megtakarítása - derült ki a GfK felméréséből. A jelenlegi harmicasoknak mindössze 38 százaléka gondol a nyugdíjas éveire, tehát csak minden ötödik-hatodik ember. Az ötvenes korosztályon viszont már jobban látszik az igyekezet, ebben a korcsoportban minden negyedik magyar már áldoz a gondtalan nyugdíjas életre.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ertl szerint viszont érdemes minél korábban felismerni azt, hogy 5 százalékos hozam mellett egy befektetés 10 év alatt 1,6-szorosára hízik, 30 év alatt viszont 4,3-szorosára.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







