Ez fordított helyzetet jelent a megszokotthoz képest, hiszen általában a postai kifizetések zajlanak később.
Ahhoz, hogy nyugdíjasként mi is boldogan élhessünk, nem árt már a munkába állástól kezdve megtervezni az idős éveket. Nem ez az egyetlen, amiről érdemes előre gondoskodni, összeszedtük, hogy mi kell ahhoz, hogy te is boldog nyugdíjas legyél.
Tervezd meg előre!
Már a nyugdíjba vonulásunk előtt kezdjük el felépíteni későbbi életünket. Egy nemzetközi tanulmány szerint nyugdíjas éveket más országban töltők 81 százaléka boldogabb. Persze nem feltétlenül kell másik országba költözni, egy vízparti nyaralóhely is több nyugalmat adhat, mint egy nyüzsgő, városi lakás.
Egyeztessétek a terveket!
Nem érdemes egyedül tervezgetni, ha a feleség vagy a férj máshogy képzeli el a nyugdíjas éveket, akkor nem árt közös nevezőre jutni azzal kapcsolatban, hogyan töltsük az időskort.
Tegyünk félre!
A nyugdíj célra való takarékoskodás elengedhetetlen, mivel az állam szép lassan kihátrál a nyugdíjrendszerből. Ahhoz viszont, hogy ne kopjon fel az ősz évekre az állunk, mindenképp szükség van a nyugdíjtervre. Jelenleg három termékkel is 20 százalékos adójóváírást kaphatunk, ha nyugdíjra teszünk félre, a nyugdíj elő-takarékossági számla, az önkéntes nyugdíjpénztár és a nyugdíjbiztosítás egyaránt alkalmas a céljaink eléréséhez.
Tervezzük meg a nyugdíjba vonulást!
Ugyan Magyarországon van nyugdíjkorhatár, azonban sok foglalkozásban lehetőség van a korai nyugdíjazásra. Emellett persze olyan szakma is van, amit a korhatár elérése után is szoktak folytatni. A tervek ugyan nem mindig jönnek össze, azonban érdemes előre gondolkodni azon, hogy mikor szeretnénk visszavonulni és próbáljuk meg ehhez tartani magunkat.
Maradj egészséges!
Az egészség érték -szokták mondani, azonban nemcsak a jó közérzet miatt, hanem az időskori kiadások féken tartására is érdemes egészségesen élni. Az étkezések mellett a rendszeres testmozgással tarthatjuk magunkat fitten, ezek segíthetnek abban, hogy a nyugdíjas évek javát ne a kórházban kelljen tölteni.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Vállalj kisebb munkákat!
A korábbi foglalkozásunkat részmunkaidőben, vagy alkalmi munkák vállalásával folytathatjuk. Persze a hobbink mostantól "teljes munkaidőben" művelése sem ördögtől való. Ez elsőre nem tűnhet vonzónak, azonban az agyunk egészségének megőrzése miatt akár sokkal hosszabb élethez is hozzásegíthet minket.
Továbbra is táblázd be magad!
Lehet, hogy örülsz a terhek leadásának, azonban sokan nem tudnak mit kezdeni a felszabaduló szabad idejükkel. Érdemes tehát minél több programot csinálni magunknak, amivel lefoglalhatjuk magunkat.
Tölts több időt a családdal!
Ugyan a gyerekek valószínűleg el vannak havazva a munkával, azonban az unokákra így sokkal több időt fordíthatunk. Vigyázhatunk rájuk, amikor a szüleik megkérnek rá, ezzel pedig az ő vállukról is nagy terhet vehetünk le.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







