22 °C Budapest

Plusz pénzt kaphatnak az alacsony nyugdíjból tengődő magyar művészek

2018. június 25. 19:02

Ahogy arról beszámoltunk, idén március 1-je óta folyósítják a művészjáradékot azoknak a 65 év feletti művészeknek, akik törvényben meghatározott művészeti szakmai elismeréssel rendelkeznek és ezt igazolni tudják, valamint nem kapnak más - törvényben meghatározott - hasonló jellegű juttatást. Csakhogy sokan vannak, akik ugyan elismert művészek, ám nem kaptak magas állami, szakmai kitüntetést, és így csupán az alacsony nyugdíjukból élnek. Rajtuk segít az Előadóművészi Jogvédő Iroda.

A rangos, elismert előadóművészek közül is sokan kerülnek idős korukban nehéz anyagi helyzetbe. Közülük egyeseken segít a Magyar Művészeti Akadémia, vagy az illetékes miniszter által adományozható művészjáradék. Akik azonban nem kaptak magas állami, szakmai kitüntetést, azok gyakran nehéz öregkornak néznek elébe.

Ezen a helyzeten segít az Előadóművészi Jogvédő Iroda azzal, hogy a szolidaritás jegyében a nyugellátásból kiszorult előadóművészek számára nyugdíj-kiegészítést nyújt. A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, azt tehát a művészek maguk termelik meg. Az egyesület a befolyt jogdíjak 10 százalékát fordítja szociális, szakmai célokra, az új támogatás forrása is ez a tétel.

A nyugdíj-kiegészítés iránti kérelmeket, a szakmai szervezetek javaslatait az EJI honlapjáról letölthető nyomtatványon lehet benyújtani, és azokról az Egyesület - kizárólag előadóművészekből álló - elnöksége dönt. A juttatásért nemcsak az EJI-nél regisztráltak, illetve EJI tagok, hanem bármely előadóművész folyamodhat, aki megfelel a honlapon olvasható feltételeknek.

A szolidaritási intézkedés életbe lépését bejelentő Dr. Gyimesi László, az EJI elnöke, és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének (MZTSZ) főtitkára elmondta, hogy

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

a nyugdíj-kiegészítés havi összegét az EJI a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 35-200%-ában, különös méltánylást igénylő esetben legfeljebb annak 300 százalékában határozta meg.

Rámutatott, hogy a létminimum alatt élő művészek állami nyugdíját akár meg is duplázhatja ez a kiegészítő járadék. Hozzátette: "Az EJI alapfeladatának tartja tagjai érdekeinek teljes körű védelmét, valamint a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását."

Az EJI évről évre több jogdíjat oszt fel, az egyre pontosabb felosztás eredményeként pedig mind több előadóművész jut hozzá az őt megillető jogdíjhoz. Az egyesület által felosztott jogdíj mértéke az elmúlt harminc évben ezerszeresére nőtt, miközben a jogdíjfelosztást végző csapat mérete továbbra sem éri el a húsz főt. A nyugdíj-kiegészítő támogatásról még több tudható meg az EJI honlapján. E szerint egyébként azok kérhetik a támogatást, akik igazoltan legalább huszonöt évig voltak főfoglalkozásszerűen előadóművészek, betöltötték a 65. életévüket és/vagy öregségi nyugdíjat kapnak, de ennek összege nem haladja meg a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 400 százalékát, és nem jogosultak a művészjáradékra, illetve nem kapnak más, nagy összegű állandó állami juttatást.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem