22 °C Budapest

Havonta ötvenezer forintot kaphatsz a nyugdíj mellé: te is kérheted az ápolási díjat

MTI
2017. november 8. 15:03

Havonta ötvenezer forintos támogatást kaphatnak nyugdíjuk mellé 2018-tól azok, akik legalább 20 évig otthon ápolták gyermeküket, ha elfogadja az országgyűlés az erről szóló törvénymódosítási javaslatot.

A parlament honlapján olvasható, az egyes családtámogatási tárgyú, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint a tartós ápolást végzők időskori támogatását az kaphatja meg, aki gyermekét - ideértve a már nagykorú gyermeket is - az öregségi nyugdíjra való jogosultságot megelőzően legalább 20 évig saját háztartásában gondozta és ezért ápolási díjat kapott, valamint az ellátás formája legalább egy évig emelt összegű vagy kiemelt ápolási díj volt.

Ha a szülő a gyermekét 20 évig otthon gondozta, de ezalatt nem csupán ápolási díjban, hanem a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek után folyósított családtámogatási ellátásban (gyermekgondozási segélyben) részesült, a gyes idejét - legfeljebb 10 éves időtartamban - hozzá lehet számítani a 20 éves gondozási időszakhoz.

PÉNZRE VAN SZÜKSÉGED?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban ezúttal 1,5 millió forintos hitelösszeget, és 7 éves futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót az MKB Bank nyújtja (THM 11,43%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank ajánlata (THM 11,73%) sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste Bank, és a Budapest Bank személyi kölcsön konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Az új ellátási forma bevezetését azzal indokolják, hogy a gyermeküket ápoló hozzátartozók komoly terhet vesznek le az állami intézményrendszerről, mivel azonban keresőtevékenységet nem - vagy csak korlátozott mértékben - tudnak végezni, a számukra megállapítható nyugdíj mértéke alacsonyabb lehet.

A törvényjavaslat értelmében a tartós ápolást végzők időskori támogatására vonatkozó rendelkezések 2018. január 1-jétől lehetnek hatályosak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A támogatás a jogosultság kezdetétől, de legkorábban a kérelem benyújtását megelőző hatodik hónap első napjától állapítható meg és adómentes bevételnek számít. Nem minősül nyugellátásnak.Ez az intézkedés körülbelül 900-1000 embert érint.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem