Az általános tapasztalatok szerint sokan nem készülnek fel rá, milyen nagy változást jelent majd az életükben a nyugdíjazás.
A héten bejelentették, hogy novemberben nyugdíjprémiumot kapnak az idősek. Kiszámolta a Hvg, hogy ez pontosan mennyi pénzt is jelent.
A csütörtöki Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, novemberben nyugdíjprémiumot fizet az állam. Ez a lehetőség 2009 óta él, de eddig még nem került rá sor a szigorú feltételek miatt. Akkor fizethet az állam nyugdíjprémiumot, ha a gazdasági növekedés eléri legalább a 3,5 százalékot, és nincs túlköltekezés.
Az összeget úgy számolják, hogy a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének mértékéből 3,5 százalékpontot kivonnak, és az így kapott számot (ami nem lehet magasabb 4-nél) megszorozzák a nyugellátás összegének 25 százalékával, de legfeljebb 20 ezer forinttal. Mivel az Országgyűlés 4,1 százalékos növekedésre számít, abból mínusz 3,5 százalékpont, tehát 0,6 százalékkal kell megszorozni a nyugdíjak negyedét (de maximum 20 ezer forintot).
Ezeken a helyeken igazán gondtalan életet élhetnek a nyugdíjasok 2024-ben: mégis, mi lehet a titkuk?
A magyar idősek boldogságszintje nagyon alacsony, a 70. helyre volt elég a 143-ból a ranglistán. A horvátok ugyan mögöttünk vannak, de előznek a román, szerb,...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Meglepő fordulat a magyar rendszámoknál
- Berobban a nyár a Balatonnál, előkerülnek a fürdőruhák is
- Nem a budapestiek tartják a legtöbb autót, de még csak nem is Pest vármegyeiek
- A Leverkusen megint csodát tett a hajrában, döntős az Európa-ligában
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában