Áprilisban 276 milliárd forintos hiány keletkezett az állami költségvetésben a Pénzügyminisztérium jelentése szerint.
A magyar állam havi több mint egymilliárd forintnyi nyugdíjat fizet orosz és ukrán állampolgároknak egy fél évszázados magyar-szovjet megállapodás alapján - derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatásából.
A dologra Varju László független országgyűlési képviselő, DK-tag kérdezett rá. Rétvári Bence államtitkár válasza szerint tavaly decemberben 1,12 milliárd forintot fizetett ki a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az exszovjet nyugdíjasoknak, és ez a szám "általában növekedést mutat".
A magyar-szovjet szociálpolitikai szerződés, illetve az azt kihirdető 1963-as törvény erejű rendelet szerint
Rétvári szerint a magyar állam célja, hogy tárgyalásos úton felülvizsgálják a magyar-szovjet szociálpolitikai egyezményt.
Ezeken a helyeken igazán gondtalan életet élhetnek a nyugdíjasok 2024-ben: mégis, mi lehet a titkuk?
A magyar idősek boldogságszintje nagyon alacsony, a 70. helyre volt elég a 143-ból a ranglistán. A horvátok ugyan mögöttünk vannak, de előznek a román, szerb,...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Meglepő fordulat a magyar rendszámoknál
- Berobban a nyár a Balatonnál, előkerülnek a fürdőruhák is
- Nem a budapestiek tartják a legtöbb autót, de még csak nem is Pest vármegyeiek
- A Leverkusen megint csodát tett a hajrában, döntős az Európa-ligában
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában