A keretösszeg megemelésével újra megnyílik a lehetőség a társasházak előtt: a kormány 4,1 milliárd forinttal toldotta meg a fűtési költségmegosztók felszerelését támogató programot.
2013 első negyedévében mindösszesen 1123 új lakás használatba vételét regisztrálta a Központi Statisztikai Hivatala (KSH). 54 százalékkal (!) kevesebbet, mint egy évvel korábban. Elemzők, piaci szakértők tucatjai kapnak a szívükhöz, amikor meglátják a legfrissebb számokat. Cél a nulla?
A használatba vett lakások számának csökkenése mellett, ami a korábban kiadott engedélyek drasztikus csökkenéséből némileg kalkulálható volt, további megrázó adat, hogy 2013 első három hónapjában a kiadott lakásépítési engedélyek száma 1383 darab volt, ami mintegy 36 százalékos csökkenést jelent, az akkor hasonlóan sokkoló 2012-es év hasonló időszakához viszonyítva.

Budapest mellett mindössze két megyében (Pest és Győr-Moson-Sopron) adtak ki 200-nál több lakásra építési engedélyt, a többi megyében ez az érték a százat sem érte el. A KSH adatai szerint Nógrádban összesen 4 lakásra adtak ki építési engedélyt 2013 első három hónapja alatt.
A használatba vett lakások számának csökkenése valamennyi településtípusban megfigyelhető. Budapesten az év első három hónapjában mindössze 240 új lakást vettek használatba, ami alig több mint fele a megelőző év azonos időszakában épült lakásokénak. Az országos adat ugyanakkor nem éri el a megelőző év azonos időszakának felét sem (1123, illetve 2444).

Továbbra is érvényesül az a tendencia, hogy a vállalkozások által, bérbeadásra és értékesítésre épített lakások száma nagyobb mértékben esik vissza, mint a természetes személyek saját használatra szánt építkezései. Az első negyedévben mindössze 331 lakást építtettek vállalkozások, ezzel számuk az egy évvel korábbinak kevesebb mint egyharmadára csökkent. A magánszemélyek által építtetett lakások száma az előző év hasonló időszakának 57 százaléka.
Mivel a természetes személyek jellemzően nagyobb lakásokat építtetnek, részarányuk növekedése emelte az új lakások átlagos alapterületét: ez az érték 2013 első negyedévében 112 nm volt, 15 négyzetméterrel több, mint egy évvel korábban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A nem lakóépületekre kiadott építési engedélyek összesen 460 ezer négyzetméter új ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági épület építését teszik lehetővé, ami a 2012 első negyedévi adat 83 százaléka. Az ipari és a kereskedelmi épületek engedélyezése ebben az időszakban visszaesett és a növekedés teljes mértékben a mezőgazdasági épületek építésének tudható be, melyek összesített alapterülete a tavalyi első negyedév 85 ezer nm-ével szemben 2013 első három hónapjában ennek majdnem kétszerese, közel 160 ezer négyzetméter.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






