7 °C Budapest

Sokba fog ez kerülni a magyar cégeknek: ketyeg az óra!

Pénzcentrum
2013. január 21. 13:07

Sok vállalkozásnak jelent komoly költséget, hogy legkésőbb február elsejéig kell a cégjegyzékben szereplő adataikat kiegészíteniük vagy módosítaniuk azoknak a cégeknek, amelyek a tavaly márciusi törvénymódosítás óta ezt nem tették meg.

Alapvetően a fiktívcímen működő-, vagy fantomcégek kiszűrését célozza az a törvénymódosítás, amely szerint február elsejéig kell a cégjegyzékben szereplő adataikat kiegészíteniük vagy módosítaniuk azoknak a cégeknek, amelyek a tavaly március óta ezt nem tették meg. Sokáig a céges csalások egyik kedvelt módszere volt, hogy fiktív címekre, elhagyott alföldi tanyákra jelentettek be cégeket, majd néhány éven belül meg is szüntették (a gyakrolatban adócsalást követően becsődöltették) őket.

Bár a jogszabályváltozás ezeket is kiszűri, velük együtt több ezer, tízezer vállalkozást érint, hogy nyilatkozniuk kell adataikról, például a cég székhelyének jogszerűségéről. Valamennyi változás bejegyzési eljárásban kötelező a jogi képviselet, azaz a kötelezettség teljesítéséhez ügyvéd vagy a cég jogtanácsosának közreműködése szükséges. A Pénzcentrum.hu információi szerint az ügyvédi közreműködés alkalmanként 20-50 ezer forint + áfa összegtől érhető el, így a magyar cégek, vállalkozások túlnyomó többségének ezt ki kell fizetnie - leginkább azért, hogy a rendszer megtalálja a csalókat.

Információink szerint sok ügyvédi irodánál már nincs szabad időpont, sokan az utolsó napokra hagyták az ügyintézést, leginkább azért, mert szép számmal vannak olyan kisvállalatok, vállalkozások, akik - közvetlen hivatalos tájékoztatás híján - egyáltalán nem értesültek a változásról.

Mit kell bejelenteni?

A bejelentési kötelezettség a cég képviseletére jogosult személyekre, valamint a cég tulajdonosaira, tagokra, bizonyos esetekben pedig a részvényesekre vonatkozó adatokat érint.

A törvény szerint be kell jelenteni a cég képviseletére jogosult személyek - például ügyvezető, igazgatósági tag, vezérigazgató, cégvezető - születési idejét. Szintén be kell jelenteni például kft esetében valamennyi tag születési idejét. Közös tulajdonú üzletrésznél pedig valamennyi tulajdonostársat szerepeltetni kell a cégjegyzékben, születési idejüket is megadva.

A cég székhelye (illetve fióktelepei és telephelyei) használatának jogszerűségéről szintén be kell nyújtani a cégbírósághoz a cég képviselője által aláírt nyilatkozatot.

Módosult ugyanakkor a jogszabály: többé nincs szükség például a bérbeadó nyilatkozatára vagy a bérleti szerződésre, elég, ha maga a cég nyilatkozik a kérdésben és erősíti meg írásban, hogy jogszerűen használja a megadott címet vagy címeket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Szigorodtak ugyanakkor a cégnévre vonatkozó előírások: idén február elsejétől a cégnévnek egyértelműen különböznie kell közigazgatási és közhatalmi szervek hivatalos és köznyelvben használt elnevezésétől. Az "állami" vagy "nemzeti" kifejezés pedig csak abban az esetben szerepelhet a cég nevében, ha az adott cégben az állam közvetlenül vagy szervezetei útján többségi befolyással rendelkezik, vagy a cég tartós állami befolyás alatt áll.

Az adatbejelentésen túl meghatározott okiratok benyújtását is előírja a jogszabály - tájékoztatta lapunkat korábbi közleményében a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda. Fontos újdonság, hogy valamennyi, a cégjegyzékben szereplő magyarországi lakóhellyel vagy székhellyel nem rendelkező személy vagy szervezet köteles úgynevezett kézbesítési megbízottat igénybe venni. A kézbesítési megbízott feladata, hogy a bíróság vagy más hatóság által küldött, a cég működésével kapcsolatos iratokat átvegye, és azt a megbízónak továbbítsa.

Bármely állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy, illetve magyarországi székhelyű szervezet lehet kézbesítési megbízott, kivéve a cég tagjait, részvényeseit, vezető tisztségviselőit és a felügyelő bizottsági tagokat. Nincs mód tehát például arra, hogy a cég külföldön lakó ügyvezetője a cég másik, magyarországi lakóhelyű ügyvezetőjét bízza meg a kézbesítési megbízotti feladatok ellátásával.

Valamennyi változás bejegyzési eljárásban kötelező a jogi képviselet, azaz a kötelezettség teljesítéséhez ügyvéd vagy a cég jogtanácsosának közreműködése szükséges. A jogi képviselő a cégbíróságra az iratokat elektronikus úton nyújtja be.

Az eljáráshoz az ügyvédnek meghatalmazásra is szüksége van. A határidő betartásához nem elég az adatokat és a benyújtandó dokumentumokat elküldeni az ügyvédnek, az aláírt meghatalmazást is időben meg kell kapnia, melyeket február 1-ig be kell nyújtania a cégbíróságnak.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm