Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
Közel 1 200 álláskeresőt hívott be kétnapos győri toborzórendezvényére az Audi Hungaria Motor Kft., amely múlt héten avatta új járműgyárát a kisalföldi megyeszékhelyen.
Takács Udvari Csongor, a járműgyártó személyügyi marketing munkatársa elmondta: 2 100 munkahelyet teremt az új üzem, az állások egy részére, összesen 73 - elsősorban fém-, villamos- és járműipari - szakmában keresnek leendő munkatársakat ezen a rendezvényen is.
A munkaügyi központok listázták ki számukra azt az 1187 embert, akiknek megfelelő középfokú szakmai végzettsége van; őket hívták be erre a rendezvényre. Ezekben a termeléshez közeli munkakörökben előny, de nem alapfeltétel a német nyelv ismerete - tette hozzá.
Az Északnyugat-Dunántúlról a Mosonmagyaróvár, Csorna, Zirc, Tatabánya alkotta körben élőket hívták be a toborzóra. Az érdeklődők első kézből kaphatnak információt a járműgyártó munkaerő-igényéről, valamint megírhatják azt a belépő tesztet, amellyel bekerülhetnek az Audi munkatársakat kiválasztó rendszerébe.
Major Ernő, a megyei munkaügyi központ vezetője elmondta: újabb menet indulhat, ha a most folyó toborzási kör után "letisztul a kép", és világossá válik, milyen pozíciókba keres még munkatársakat az Audi, de folyamatosan küldik a járműgyártónak azoknak az anyagait, akik megfelelhetnek a követelményeknek.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hozzátette: a megye 9,5 ezer állástalanja közül 7,5 ezren kerültek szóba a toborzónap előszűrése során. "Egyedül Sopront hagytuk ki, mert aki onnan az Audiban akar dolgozni, az magától is nekiindul" - jegyezte meg az igazgató, jelezve, a szomszédos megyék adatai nem állnak a rendelkezésére.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







