16 °C Budapest

Milliókat hajthat be rajtad az állam, ha te is aláírtad ezt a papírt

2016. augusztus 5. 11:00

Százezrek írták már alá a hallgatói nyilatkozatot, és ha nem tudják teljesíteni a benne foglalt feltételeket, akkor akár milliókat is vissza kell fizetniük az államnak. Már 5200 magyart érint a visszafizetési kötelezettség. Utánajártunk, hogy is néz ki mindez a gyakorlatban, és hogyan lehet kikerülni a visszafizetést.

Az elmúlt négy évben 219 702 hallgatói szerződést illetve nyilatkozatot írtak alá (van olyan, aki többet is) - tudta meg a Pénzcentrum az Oktatási Hivataltól. Az állami ösztöndíjasoknak először 2012. szeptemberében kellett szerződést szignózniuk, 2013-tól már nem szerződnek, csak nyilatkoznak arról, hogy ismerik és vállalják azokat a feltételeket és kötelezettségeket, amit az állam támaszt feléjük az ösztöndíjért cserében.

Az állami ösztöndíjasoknak és részösztöndíjasoknak, tehát akiknek a tanulmányi költségeit az állam fizeti, alá kell írniuk egy hallgatói nyilatkozatot. Erről egyébként előzetesen tájékoztatást kapnak a diákok. A főbb kötelezettségek a következők:

  • a hallgató vállalja, hogy a támogatott képzés tanulmányi ideje alatt, de legkésőbb annak másfélszeresén belül lediplomázik,
  • ha nem fejezi be ennyi idő alatt a tanulmányait a hallgató, akkor vállalja, hogy az államtól kapott ösztöndíj (ami a tandíj) 50 százalékát visszafizeti az államnak,
  • a diploma megszerzése után 20 éven belül lesz hazai munkaviszonya legalább annyi ideig, amíg a támogatott képzés tartott,
  • ha utóbbi nem teljesül, akkor vállalja a hallgató, hogy visszafizeti az államnak a teljes ösztöndíjat (az éves fogyasztói ár növekedés mértékével növelve).

Eddig az Oktatási Hivatal 5200 esetben állapított meg visszafizetési kötelezettséget azoknak, akik nem szerezték meg időben az oklevelüket. Nagyrészük viszont élt a hazai munkaviszony beszámításának lehetőségével (lásd alább), és a fennmaradók vagy részletekben teljesítenek, vagy mentesültek a visszafizetés alól (pl. baleset, tartós betegség, megváltozott munkaképesség, legalább két gyermek nevelése, három gyerek szülése).

A felsőoktatási törvény szerint az ösztöndíj feltételeit teljesítettnek tekintik, ha a hallgató fenn tart hazai munkaviszonyt legalább annyi ideig, amíg ösztöndíjjal tanult (1 félév= 150 munkanap). Ezt viszont kérelmeznie kell a hallgatónak, és határidőt is megszabnak, amíg élhez a hallgató ezzel a lehetőséggel.

Annak ellenére, hogy több mint ötezer esetben állapítottak meg visszatérítési kötelezettséget, a tényleges végrehajtási szakaszban csak néhány száz hallgató van. 

Azt, hogy kinek mennyit és milyen ütemben kell visszafizetnie az ösztöndíjat, minden esetben egyedileg számolják.

Figyelembe veszik, hogy a féléves önköltség összegét (ezt a jelentkezők már a felvételi tájékoztatóban is olvashatják). Alapképzésen átlagosan egy félév 115 és 350 ezer forint között mozog, mesterképzésen ez az össze félévente átlagosan 250-400 ezer forint. Vannak persze ennél jóval magasabb önköltségű képzési területek, például az orvos-egészségtudományi szakon 800 ezer forintnál is többe kerülhet egy félév, és akár a milliós nagyságokat is elérheti. 

A visszatérítési kötelezettség viszont az igénybe vett állami ösztöndíjnak csak a felére, 50 százalékára vonatkozik.

Tehát a fenti adatokat nézve a visszatérítési kötelezettség egy félévre számítva 60 és (a legdurvább esetben) 650 ezer forintig terjedhet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha "kiszórtak", így jártál

Vannak olyan szakok, ahol igen magas a lemorzsolódók aránya, ez azonban senkit se mentesít a hallgatói nyilatkozatban foglaltak alól. Azt viszont fontos tudni, hogy hallgatói kérelemre legfeljebb két alkalommal, és összesen maximum két évre ki lehet tolni az oklevélszerzési határidőt. Persze alapos indok kell hozzá, például külföldi tanulmány, vagy nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése érdekében folytatott felnőttképzési tanulmány, tartós betegség, baleset, vagy szülés.

Így működik, ha vissza kell fizetned

Természetesen nem kell egy összegben kicsengetni az összeget, hanem elég részletekben, de erre csak akkor van lehetőség, ha kérelmezed. A törvény szerint ötmillió forint alatti visszatérítést legfeljebb 10 év alatt kell teljesíteni, ötmillió forint feletti összeg pedig 15 év alatt.

A részletfizetés konkrét időtartamát, illetve a havonta fizetendő összeget a hallgató kérését és az előadott körülményeket mérlegelve állapítja meg az Oktatási Hivatal.

A visszatérítési kötelezettséget alapesetben a határozat jogerőre emelkedését követő 30. napig kell teljesíteni, a mentesítési vagy részletfizetési kérelem is ezen határidővel terjeszthető elő az Oktatási Hivatalnál. Jogerősen megállapított és nem teljesített visszafizetési kötelezettség esetén a határozatot az Oktatási Hivatal megküldi az állami adóhatóságnak, aki végrehajtják.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm