Lassan eldől, hol tanulhatsz jövőre

MTI
2012. december 27. 17:55

Százezren vehetnek részt az idegen nyelvi és informatikai képzéseket magában foglaló Tudásod a jövőd projektben 2014 augusztusáig - közölte a programgazda Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH).

A hivatal tájékoztatása szerint a programban valamennyi, a szerződéses feltételeket teljesítő képző intézmény részt vehet. Csütörtökig 338 céggel egyeztetettek az együttműködésről, és eddig 24 képző intézmény teljesítette a kritériumokat maradéktalanul. Hozzátették: utóbbiakkal szerződést is kötöttek, és közülük öt már elindította a képzést.

A közlemény szerint a projekt szakmai tanácsadó testülete még az idén további 83 képző intézményről dönt, a szerződéskötés és a képzések megjelentetése pedig folyamatos.

A KIH arra hívta fel a figyelmet, hogy a képzők köre nincs behatárolva, ám minden képzőnek a - nyilvánosan is elérhető - feltételrendszernek kell megfelelnie, amely nem tartalmaz szubjektív értékelési pontokat. Jelezték azt is, hogy a felnőttképzési törvény által kötelezően előírt adatszolgáltatási kötelezettségen túl további adatokat nem kérnek.

A tájékoztatás szerint a kiemelt projekt teljes költségvetése 12,5 milliárd forint, ebből 9 milliárd forint a képzési keret, ezt három képzési időszakban kötik le: 2013 június végéig 2,8 milliárd forintot, 2014 február végéig 4,8 milliárd forintot, míg 2014 augusztus végéig 1,4 milliárd forintot.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A KIH kitért arra is, hogy a szerződések nem megrendelések, a megrendelő a magánszemély, ő dönt arról, mely képzést választja. A megrendelők képzést és nem képző intézményt választanak - írták.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.06 12:30
Miről szól ma a szervezetfejlesztés? 2026 elején sokféle válasz kering erre a kérdésre: új módszere...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 8. vasárnap
Aranka
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. február 8. 06:02