Németh Kornél, a Rossmann Magyarország Kft. országos ügyvezető igazgatója hét sikeres év után, saját döntése alapján távozik a vállalattól,
Rövidesen újabb munkahelyvédelmi lépésekről születhet döntés, az intézkedések elsősorban a hatévesnél fiatalabb gyermeket nevelő anyák részmunkaidős elhelyezkedését segíthetik - írja a Magyar Nemzet.
Szalai Piroska, a nők foglalkoztatásának javításáért felelős miniszteri biztos a lapnak elmondta: a részletek kidolgozásában több minisztérium is részt vesz. A formálódó elképzelések között fontos helyet kap a kisebb gyereket nevelő anyák munkaerő-piaci helyzetének javítása. Az új lépések egyszerre szolgálhatják a gyermekvállalás feltételeinek jobbítását és a gyermeket nevelő nők elhelyezkedésének elősegítését. Munkaügyi, adóügyi és más típusú intézkedések egyaránt elképzelhetők.
A válság kitörése óta szemléletváltozás figyelhető meg, a korábbiakhoz képest is fontosabbá vált a család anyagi biztonsága - fogalmazott Szalai Piroska. A gyermekvállalást tervező nőknek a munkahely megtartása, a kenyérkereset megmaradása lényeges szempont lett. A nyilvánvaló igényeket a részmunkaidős álláslehetőségek elégíthetnék ki.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







