28 °C Budapest

Hatalmas változások vannak a munkaerőpiacon: sokan váltottak

2016. december 17. 16:00

A magyar munkavállalók többsége már nem fél a munkahelyváltástól. Egyre többen nyitottak az új lehetőségekre, de aktívan csak nagyon kevesen keresgélnek. Mutatjuk, mi történt idén a munkaerőpiacon.

Sokan fontolgatják a munkahelyváltást: a Randstad Workmonitor adatai szerint a hazai mobilitási index - ami a dolgozók következő fél évre vonatkozó munkahelyváltási szándékát jelzi - az év második felében megközelítette a 2015. márciusi 102 pontos csúcsot: a 3. negyedévben 100, míg a 4. negyedévben 99 ponton zárt. Ez ugyanakkor még mindig elmarad a 108 pontos globális átlagtól. 

A munkavállalók ráadásul egyre kevésbé félnek a munkahelyváltástól: 

a megkérdezettek 62 százaléka gondolja úgy, hogy 6 hónapon belül el tudna helyezkedni egy hasonló pozícióban, és még ennél is többen, 71 százalék nyilatkozott úgy, hogy ha más területen is, de biztosan találna állást.

A legintenzívebb időszak február-július volt a munkaerőpiacon: ebben a fél évben minden ötödik munkavállaló váltott, egyharmaduk csak cégen belül a pozícióját cserélte le, míg kétharmaduk a munkahelyét is. 

A megkérdezettek egyharmada személyes célok megvalósítása miatt váltott, míg egyötöde a jobb munkáltatói csomag miatt hozta meg a döntését, és közel ugyanennyien azért, mert valamilyen egyéb szempontból nem voltak elégedettek a munkáltatójukkal" 

- mondta á Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing menedzsere.

Kihívás és szemléletváltás vár a cégekre

Az idei évben felpörgött a munkaerőpiac, az alkalmazottak nyitottabbak az új lehetőségekre. Figyelembe véve a gazdasági szféra legtöbb területét érintő munkaerőhiányt is, ez fokozott kihívások elé állítja a vállalatokat. 

Szemléletváltásra van szükség, mert ebben a helyzetben felértékelődik az employer branding minden olyan vállalat esetében, amely minőségi munkaerőt szeretne bevonzani, illetve megtartani" 

- mondta el Szokody Ágnes. 

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az erős munkáltatói márka kialakításának első lépése, hogy a vállalatok megismerjék a dolgozók motivációit. Az eredmények szerint a munkavállalók a fizetés mellett a hosszú távú biztonságot, valamint a munka és magánélet közötti egyensúlyt keresik leginkább, de a karrierlehetőségek biztosítása is egyre fontosabb számukra.  A versenyképes bérek mellett így elsősorban a női munkavállalók körében rugalmas munkaidő vagy távmunka biztosításával válhat vonzóvá egy vállalat, míg a férfiakat átlátható, tervezhető karrierút felmutatásával lehet megnyerni.

A dolgozók jelentős része elcsábítható 

A dolgozók nagy része passzív álláskereső. Annak ellenére, hogy a dolgozók többsége (61 százaléka) nyitott a váltásra, csupán mindössze 5 százalék keres aktívan, 17 százalék inkább csak nézelődik. 

"Jelenleg éppen az jelenti a toborzás egyik legnagyobb kihívását, hogy miközben egyre több nyitott pozíciót kellene betölteni, a munkaerő legnagyobb része passzív. Annak dacára, hogy tízből hatan nyitottak az új lehetőségekre, a potenciális váltókat megtalálni és felkeltetni az érdeklődésüket összetett feladat, amivel a vállalatok toborzási osztálya már nehezen birkózik meg" - hangsúlyozta a szakértő.

Tízből hatan jól érzik magukat a helyükön

A munkaerőpiac élénkülése ugyanakkor jó hatással van az alkalmazottak elégedettségére: a munkavállalók 61 százaléka érzi jól magát a helyén. Elsősorban a 18-24 évesek és a Közép-Dunántúlon dolgozók elégedettek az állásukkal, és már csak minden tizedik munkavállaló jár be kifejezetten rossz szájízzel dolgozni. Ugyanakkor a pozitív tendenciák ellenére még mindig elmaradunk a globális átlagtól: a listavezető Egyesült Államokban például a munkavállalók 84 százaléka szereti az állását, és a szomszédos Ausztriában is a dolgozók 75 százaléka érzi jól magát a munkahelyén. Ez azt jelzi, hogy a hazai vállalatoknak van még tennivalójuk ezen a téren.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?