Építési telkek, szolgálati lakások adományozásával lehetne megoldani a rezidensek tömeges elvándorlását - mondta el tegnap este Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában.
Mint azt az államtitkár a műsorban elmondta nem csak a rezidensek dolgoznak megalázó bérekkel, alapfizetésekkel, hanem a szakdolgozók, fiatal szakorvosok, de még az évtizedek óta a pályán lévő orvosok fizetése hallatán is rosszul érzi az ember magát.
Szócska Miklós szerint azon túl, hogy az elektromos áram központosított közbeszerzéséből, vagyis az ellátórendszer központosított árambeszerzéséből a rezidensek problémája rendezhető lenne, meg kellene szervezni az önkormányzatokat, hogy szervezett formában letelepedési programot nyújtsanak az egészségügyben dolgozó orvosoknak, szakdolgozóknak.
Arra az újságírói kérdésre, hogy miként is lehetne ezt tető alá hozni Szócska Miklós elmondta: "Egy államtitkárnak vannak olyan lehetőségei, hogy szervezett formában tud találkozni a különböző önkormányzati szövetségekkel. Tehát egy szervezett cselekvést fogunk kezdeményezni" Mint mondta, az önkormányzatoknak vannak olyan erőforrásaik, hogy építési telket vagy szolgálati lakást biztosítsanak a rezidenseknek. Az államtitkár véleménye szerint, ha ez megvalósul, akkor egy lépéssel beljebb lehetünk a rezidensek tömeges elvándorlása ellen vívott harcban.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







