15 °C Budapest

Forintosították a magyar családok széthullását

MTI
2013. november 5. 09:03

A válás, a különféle családi konfliktusok az érintettek mellett az egész társadalom számára próbatétel lehetnek, és az államra is súlyos anyagi terheket háríthatnak. Ennek pontos számbavételére első alkalommal készül átfogó felmérés a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben.

A kutatás még az elején tart, de az eddigi adatokból máris kiderült, hogy a családok széthullása a számokat tekintve hozzávetőleg évi 50 milliárd forinttal terheli meg az állami költségvetést - állítja Temesváry Zsolt, a vizsgálat vezetője. E közvetlen kiadások főként a szociális ellátórendszer, a családsegítő intézmények, a gyermekotthonok fenntartásából, a családi pótlékok kifizetéséből, a válást kimondó bíróságok működtetéséből tevődnek össze.

De ide sorolható a hajléktalan-ellátás, amely a krízishelyzetbe került családok átmeneti elhelyezésével együtt önmagában évi csaknem 30 milliárd forintnyi összeget emészt fel. Magának a szegénységnek a nagyobb hányada is a családok szétzilálódásában gyökerezik - mondta a kutató.

Nemzetközi összehasonlításban a Magyarországon az ezer lakosra jutó évi 2-3 válás az európai átlagnak felel meg, ennél magasabb az arány az észak-európai országokban, alacsonyabb a tradíciókat jobban tisztelő dél-európai népek világában. Az adatok szerint a korábbiaknál kevesebben válnak el ugyan Magyarországon, ez a látszólag kedvező statisztika azonban abból fakad, hogy a házasságkötés helyett manapság többen választják ez együttélés különböző formáit - utalt rá a szakember.

A tartós családi konfliktusok száma továbbra sem csökken, ennek okai összetettek, szerepet játszik benne a társadalmi változásokkal járó létbizonytalanság, a munkanélküliség, a konfliktuskezelő képességek hiánya. "Holott a bizonytalan életérzés, a munkából, társas együttlétekből naponta adódó kisebb-nagyobb súrlódások elviseléséhez éppen a család által nyújtott érzelmi biztonság jelentheti a legfontosabb menedéket" - szögezte le Temesváry Zsolt.

E biztonság hiánya vezet többnyire egészségügyi, mentális zavarok kialakulásához, teljesítménycsökkenéshez, a kábítószerekhez meneküléshez. Mindezeknek a bajoknak a kezelése egyre növekvő költségekkel jár. Az államnak pedig - már csupán anyagi megfontolásból is - alapvető érdeke a társadalom alappillérét jelentő családok együtttartása - húzta alá a szociológus.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

E törekvést szolgája a családbarát politika mellett többi között az oktatási rendszer korszerűsítésének néhány eleme is. Mint például az érettségi bizonyítvány feltételeként megkövetelt 50 óra közhasznú szolgálat, amely hozzásegíti a diákokat a felelősségteljes gondolkodás kialakulásához. Ezen személyiségjegy később, a családalapítást követően is a tartós párkapcsolat egyik alapfeltétele.

Minden társadalomban a család hivatott a kulturális, erkölcsi, szociális, lelki értékek továbbadására, ami aztán a napi életben a közszellemben mutatkozik meg és alapját képezi a gazdasági felemelkedésnek is. A várhatóan 2014-ben elkészülő átfogó felmérés adatait a szakemberek a családpolitika további finomításához, a költséges problémakezelés helyett megelőző intézkedések előkészítéséh. Ez használhatják fel a családi közösségek egységének erősítésére - hangoztatta Temesváry Zsolt.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 20. 19:27