15 °C Budapest

Ez a cafeteria elem a legolcsóbb: százezrek életét könnyítené meg

2017. január 18. 13:02

Népszerű volt 2016-ban a lakáshitelre adható cafeteria támogatás, 28 ezren kaptak ilyen pluszt a munkaadójuktól. Jelenleg egyébként 650 ezer olyan lakáshiteles van, akinek segíthetne ez a fajta béren kívüli juttatás.

A cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakásvásárlását. Az akár havi 83 ezer forintra rúgó juttatás cafeteria elemként is választható. Több mint 650 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafeteria. A munkáltató ugyanis ötévente legfeljebb ötmillió forintot juttathat adómentesen - a fizetésén kívül - a dolgozójának azért, hogy törlessze lakáshitelét.

Az adómentes támogatást a lakáshitel törlesztése mellett új vagy használt lakás vásárlására, építésére is fel lehet használni. A támogatást a meglévő lakásukat, házukat korszerűsítő, akadálymentesítő és legalább egy lakószobával bővítő munkavállalók is igénybevehetik. A juttatás összege nem lehet több a vételár vagy az építési költség harminc százalékánál.

Az év elején dönthetik el a munkavállalók, hogy milyen cafetéria elemeket választanak. Az érintetteknek érdemes megfontolni a lakáscafeteria megjelölését, hiszen a lakáshitel törlesztése, lakásvásárlás támogatása adómentes juttatás, amely gyakorlatban azt jelenti, hogy semmilyen közterhet nem kell fizetni utána. Az adóhivatalhoz beérkezett adatok szerint 2015-ben a vállalkozások mintegy 12 milliárd forintnyi lakáscafeteriával támogattak majd 28 ezer munkavállalót.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?