Életveszélyes trükk: honnan tudom, ha átver a gázkereskedő?

Pénzcentrum
2012. november 27. 13:34

Illegálisan töltött PB-palackokat árultak gyanútlan ügyfeleiknek egy dunaszegi gázcseretelep nemrég letartóztatott tulajdonosai. Az elkövetők ezzel egész környezetüket, minden vevőjüket veszélyeztették, nem mellesleg több tízmilliós gazdasági bűncselekményt követtek el. Mivel a túltöltött vagy nem megfelelően ellenőrzött palack életveszélyes, vásárlóként is figyelnünk kell a csalásra utaló jelekre.

Amellett, hogy a vállalkozás a költségvetésnek jelentős, legalább ötvenötmillió forintos kárt okozott, nagyon felelőtlenül járt el − hívta fel a figyelmet Kirilly Tamás, a Prímagáz műszaki igazgatója. A konkrét esetben a vámkommandó több mint kétezer illegálisan töltött palackot foglalt le, amelyek között szép számmal akadtak túltöltött, illetve nem egynek lejárt a használati engedélye. Így a palackok egy része tűz- és robbanásveszélyes volt, bármikor jelentkezhetett volna szivárgás vagy túlnyomás. A kereskedő a vevők életét veszélyeztette, ráadásul az érintettek zöme nem is tudta, milyen palackot vásárol.

Célszerű ezért, ha a PB-palack cseréjekor vagy vásárlásakor odafigyelünk az illegális töltés jeleire. Ilyen lehet, ha a palack túl van töltve, ami hivatalos gázforgalmazónál nem fordulhat elő. Ezt úgy ellenőrizhetjük, hogy megkérjük a forgalmazót, előttünk mérje meg a palack súlyát. A szabályosan, 11,5 kilogramm gázt tartalmazó palack súlyának mindenképpen a palackon szereplő tárasúly és a 11, 5 kg összege alatt kell legyen néhány dekával! Ha kevesebb, meg akarnak károsítani, ha több, akkor veszélybe sodornak minket.

Ellenőrizzük a palack nyakán, szelepén lévő zsugorfólia épségét! Ha van ilyen fólia és erősen tart, jó palackot készülünk megvenni. Ha a Magyar Pébégázipari Egyesület tagvállalatainak jelzéseit találjuk a záró fólián, akkor az egy további garancia arra, hogy legálisan töltöttet választottunk, használatával biztonságban tudhatjuk magunkat és a családunkat − hangoztatta a szakértő.

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 11. 18:29