11 év alatt 27 ezerről 93 ezer főre emelkedett a Magyarországon tartózkodó ázsiaiak száma. Mint kiderült, így ez a csoport adja a legnépesebbet a hazánkban...
Nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy az élet minél gyorsabban visszatérjen a rendes kerékvágásba - mondta Áder János államfő szombaton a parlament ünnepi ülésén, ahol az Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek a képviselők.
A köztársasági elnök azt ajánlotta, hogy a koronavírus-járvány miatt ránk váró feladatok megoldásához használjuk erőforrásként mindazt, amit az elmúlt 30 évben elértünk és amit az elmúlt hetekben megtapasztaltunk, "hogy hamarosan újra élvezhessük a szabadságot". Kiemelte: az elmúlt hetekben a járvány nem csak törékenységünkre figyelmeztetett, de a társadalmi összefogás erejét is megmutatta.
Áder János hangsúlyozta, hogy amit az elmúlt 30 évben alkottunk, az kiállta az idő próbáját, "Magyarország független, demokratikus jogállam, szabad ország". Az államfő felidézte, 30 évvel ezelőtt ezen a napon, május 2-án, "lezártunk egy korszakot". A mai Országgyűlésnek mindössze hét olyan tagja van, aki részese volt a 30 évvel ezelőtti történelmi pillanatnak, a mai parlament legfiatalabb képviselője pedig 1990. május 2-án még meg sem született - jelezte.
Érdemes ezért felidézni - folytatta -, milyen korszak zárult le akkor: az a rendszer, még ha népi demokráciának hazudták is, valóban diktatúra volt. Kifejtette: 1990-ben lezárult egy olyan korszak, amelyben a mentelmi jog sem tudta megakadályozni a legnagyobb parlamenti párt főtitkárának, Kovács Bélának az elhurcolását a Szovjetunióba; amelyben Magyarország miniszterelnökét, Nagy Ferencet "politikai krimibe illő módon" kényszerítették lemondásra; és amikor a választók döntését semmibe véve, csalással, erőszakkal a kommunisták minden hatalmat a kezükbe kaparintottak.
Az 1990. május 2-án megalakult új Országgyűlésre várt, hogy "a lelkekben átmentett szabadságvágyból" jogállamot építsen, megteremtse a szabadság feltételeit, megerősítse annak alkotmányos alapjait, létrehozza a demokrácia, a népszuverenitás intézményeit - mondta a köztársasági elnök. Szavai szerint az első Országgyűlés munkájában egyszerre volt jelen a reformkor elkötelezettsége, 1848 lelkesedése, a kiegyezés bölcsessége és 1956 bátorsága.
Áder János beszédében köszönet mondott mindazoknak, akik segítették az új politikai, alkotmányos intézményrendszer megteremtését, akik részesei voltak az 1848-as törvényalkotási folyamathoz hasonlítható "közjogi honfoglalásnak". Továbbá Göncz Árpádnak és Antall Józsefnek, az 1990-ben született szabad Magyarország első köztársasági elnökének és miniszterelnökének, valamint Szabad Györgynek, az 1990-ben ismét szabadon választott Országgyűlés első elnökének.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A 20. század végi, rendszerváltó nemzedéknek azért kellett megküzdenie, hogy Magyarország ismét Magyarország lehessen, "haza, melyet mindannyian magunkénak mondhatunk", "független ország, amely nem kiszolgálója, nem csatlósa senkinek", "közösség, ahol a hazaszeretet nemcsak az emberek hűségét jelenti, hanem azt is, hogy az állam is hűséges a polgáraihoz" - fogalmazott.
Kiemelte, 1990 tavaszán - 45 év után - ismét szabadon választhatott az ország, de a munka dandárja még hátravolt: az új törvényhozásra várt a demokratikus intézmények létrehozása, a régóta vágyott szabadságjogok biztosítása. Az új képviselőkre várt, hogy "hétmérföldes léptekkel" induljanak el azon az úton, ahol gazdaságunk piac-, verseny- és magántulajdon-alapúvá válik; ahol új, erős, egyenlő felek közötti szövetségeket kötünk; ahol a határok átjárhatóvá válnak; és ahol tagjai leszünk a NATO-nak és az Európai Uniónak. "Amikor Magyarország ismét Magyarország lesz" - mondta az államfő.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Fontos figyelmeztetést adott ki a rendőrség – minden közlekedőt érint
- Más világ kezdődött a Balatonnál - itt vannak a részletek
- Néhány napra szinte nyár lesz, de eső is jön - heti időjárás-előrejelzés
- Hétfőtől országos közúti razzia - ezekre a sofőrökre "utaznak" most a rendőrök
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella