Több ezer szakit űzött haza a járvány Nyugat-Európából, de vajon itthon maradnak?

2020. április 24. 10:28

Ötezer építőipari szakember érkezett haza külföldről a járványhelyzet miatt, akik közül a legtöbben Nyugat-Európában dolgoztak mostanáig. Az iparági adatok szerint 2008 óta az elmúlt években mintegy 30 ezer építőipari szakmunkás és mérnök helyezkedett el a magyar határokon kívül, ennek a becslések szerint mintegy 15-20 százaléka érkezhetett most haza a járvány miatt. A hazai építőipar évek óta küzd az ágazatban jelen lévő szakemberhiánnyal, amelyet a külföldről érkező, jellemzően szerb és ukrán vendégmunkásokkal pótolt az ágazat.

Csupán pár száz külföldről hazaérkező szakember próbált eddig itthon és a szakmáján belül elhelyezkedni a KÉSZ Csoport tapasztalatai alapján. A legtöbben a családjuk miatt tértek vissza Magyarországra, így szerintük most az az ágazat egyik legfontosabb feladata, hogy perspektívát biztosítson és meggyőzze őket az itthon maradásról. Vida Tamás, a vállalatcsoport vezérigazgatója szerint az ágazatnak a maga módján kell most segítenie az ország építését és a gazdaság újraindítását, amelynek fontos pillérei lehetnek a külföldről hazaérkezett szakemberek. 

"Az elmúlt hetekben látszik, hogy ahogy világszerte, hazánkban is jól működik a maradj otthon kampány, viszont hasonlóan fontosnak érezzük most a maradj itthon üzenetet is, hiszen akik most hazaérkeztek a járvány miatt, a hazájukban, a családjuk mellett vannak a legnagyobb biztonságban. Nekik szeretnénk bebizonyítani, hogy ezen nem kell feltétlenül változtatniuk, itthon is hatalmas szükség van rájuk" - mondta el Vida Tamás, a KÉSZ Csoport vezérigazgatója.

A vállalatcsoport kampányt is indít a hazaérkezett szakemberek meggyőzésre, sőt az elmúlt hetekben már két hazatérő szakmunkás brigádnak - 20 főnek - is volt lehetőségük munkát biztosítani. Szerintük a megfelelő jövedelem, a tiszta foglalkoztatottság és a szakmai kihívás az említett munkaerő megtartásának legfontosabb pillérei.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm