Mindent felégetett maga mögött Náray Tamás: elhagyja az országot a divattervező

2019. február 9. 10:00

Mindent eladott Magyarországon Náray Tamás divattervező, külföldre költözik.

Saját Facebook posztja szerint Náray Tamás 25 év után döntött úgy, hogy maga mögött hagyja Magyarországot, és egy másik országban fog tovább boldogulni. Ahogy írja

Nem anyagi okokból, nem gazdasági kényszerűségből. Hanem azért, mert körbeértünk a szobán, és nem szerettünk volna még egyszer körbemenni. Aztán körülnéztünk a szobán kívül... és amit láttunk, úgy ítéltük meg, hogy az már nem a mi ízlésünknek való.

A divattervező bejegyzésében kitért arra is, hogy mindenképpen szeretne könyvet írni az eddig eltelt időről, a fejében már sok vázlat elkészült. Idehaza tehát lezárult Náray nagy korszaka, így például legutóbb már egy másik bejegyzésében annak örült, hogy mindent sikerült eladni.

A tervező később megjegyzi, hogy az eszközei eladására azért volt szükség, hogy még véletlenül se gondolja majd meg magát. Ezek után egy rövidebb írás keretein belül kitért arra is, hogy 

több mint 30 óvoda, iskola, alapítványi kreatív műhely, rehabilitációs foglalkoztató és kézműves csoport, nagyjából 350-400 gyerek, apró művészpalánta jutott fantasztikus anyagokhoz, egyéb kincsekhez, olyanokhoz, amiket még nem is láttak, vagy foghattak.

Náray Tamás ezt a bejegyzését végül úgy zárja, örül, hogy búcsúzóul még valami csekélységet adhatott.

(Borítókép - MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely)
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem