A pénzkereseti lehetőség jelenti a legfontosabb motivációt a munkát vállaló diákok életében.
Betöltött 21. életév, alapfokú végzettség, plusz TR kategóriás érvényes vezetői engedély. Nagyjából ennyi a kikötés, ami után 400 ezres bruttó fizetés ütheti a markát annak, aki Budapesten vezetne trolibuszt.
Korábban már többször beszámoltunk arról, hogy többek között a BKV, MÁV miként hirdetik járműveik falán, a nem egyszer több mint 300 ezres havi fizetéseket ígérő állásokat. Most azonban az interneten bukkantunk egy havi, akár bruttó 400 ezres fizetésre, melynek kereti között trolibuszvezetőket toboroznak.
A BKV, a hirdetésben nem sok mindent követel a leendő munkavállalótól. Legalább 21 éves legyen az illető, legyen alapfokú végzettsége és "TR" kategóriás érvényes vezetői engedélye. Ezek mellett pedig kell még egy II. csoportú egészségügyi és egy PÁV II-es alkalmassági.
Egy "C" vagy "D" kategóriás jogsi azonban előnyt jelent, sőt az igazolt sofőri gyakorlat is. Azért az sem árt persze, ha a jelentkező konfliktuskezelő kommunikációs képességgel rendelkezik és önálló munkavégző. Mindezekért csérébe ugyanakkor busásan megtérülő lehetőségről van szó.
Amit a társaság kínál:
- 1 300 forint/órás alapbér,
- járművezetőként akár havi bruttó 400 000 ezres átlagfizetés (a trolibuszvezetők 2017. június és augusztus közötti jövedelméből számított átlagérték),
- hosszú távú munkalehetőség,
- azonnali kezdés.
Nemrég állapodtak meg
A BKV-nál továbbra is óriási problémát jelent a munkaerőhiány és az óriási mértékű fluktuáció. Buszvezetőből mintegy 250, villamosvezetőből pedig 50-80 fő hiányzik. Év elején azonban a társaság 12 százalékos bérfejlesztést ajánlott, amit a három, kollektív szerződés megkötésére jogosult szakszervezet közül mindegyik elfogadott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
2017-ben egyébként, túlóra nélkül az átlagos busz-, metró- és villamosvezető 350 ezer forintot keresett. Az emeléssel ugyanakkor a járművezetők átlagkeresete súrolni fogja a 400 ezer forintot, túlórákkal meg is haladja majd. Valószínűleg ezt az emelet összeget látjuk már a friss online hírdetésen.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot