A nyugdíjas évek pénzügyi stabilitásának kulcsa a részletes költségvetés készítése és betartása.
Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György jegybankelnök és Parragh László MKIK-elnök részvételével zajlott kedden a Gazdasági Évnyitó. Az ott elhangzottakból szemezgettünk.
- kezdte a jegybank konkrét javaslatainak sorolását a jegybankelnök, aki a közmunkarendszer fejlesztését említette még meg. További adóelkerülés mérséklésre van szükség emellett.
Nélkülözhetetlen lépés lenne az állami intézmények és létszám felülvizsgálata, valamint az állami ügyintézés felgyorsítása az e-governance által - folytatta.
Megemlítette azt is a jegybankelnök, hogy a magyar bankrendszer működése régiós viszonylatban nem költséghatékony.
Zárásképp példaként megemlítette India 2014-ben indult gazdaságpolitikai fordulatot, okosvárosokkal, startupokkal.
Varha Mihály előadásában pedigfiafiat azt mondta, tovább kell gondolni a részmunkaidős foglalkoztatást, a női foglalkoztatást és a nyugdíjasok foglalkoztatásánál is látnak kedvezményeket - mondta. Itt azoknak a nyugdíjasoknak üzent, akik képesek munkát vállalni, minimális adóteherrel alkalmazhatják őket a cégek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Konkrét javaslatot is megfogalmazott: a 15-16 éves fiatalok válasszanak céget, majd a cég megmondja, hogy milyen szakmát válasszon. Ez a német példa - mondta Varga Mihály, közben Orbán Viktor itt is látványosan egyetértett.
Németországban csak 380 szakmát tartalmaz a képzési lista, míg nálunk 800 is van, tehát itt van tartalék - jegyezte meg.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere