16 °C Budapest

Lázár: reális lehet a 40 százalékos béremelés

2016. november 3. 18:02

Ha csütörtök délután 13:30, akkor Kormányinfo Lázár Jánossal és Kovács Zoltánnal. Itt vannak a legfonotsabb tudnivalók.

Ettől függ a járulékcsökkentés

A kormány hosszú távú megállapodásra törekszik a gazdasági élet szereplőivel.


A járulékcsökkentés, béremelés, adók kérdésköréről egyeztetnek az állandó konzultációs testület résztvevőivel, de a kamarának is beérkeztek már a javaslatai a kormány asztalára. A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig széles körben folytatja a tárgyalásokat - fejtette ki.

A kormány legsikeresebb tagja Varga Mihály - vélekedett Lázár János. Két dolgot akar a kormány egyszerre: a munkavállalókat és a munkaadókat is segíteni. A munkavállalóknak a bérek emelésével, a munkaadóknak pedig a járulékok csökkentésével.

A beszélgetések most kezdődnek - reagált arra a kérdésre, hogy mikor zárulhatnak le ezek az egyeztetések.

Várható, hogy 2017-ben ezek a döntések hatással lesznek a munkaerőpiacra - ismerte el.

Nincs idő már a rendszerszintű átszervezésre az egészségügyben

Nem támogatom a kancellária rendszert - jelentette ki a magyar egészségügy kapcsán Lázár János. Bért kell emelni és fejleszteni kell az ingatlanokat, az ellátást. Rendszerszintű átszervezésre nincs hely és lehetőség és idő 2018-ig - vallotta be a tárcavezető.

Elképzelhető, hogy Nagy-Britannia nem lép ki az EU-ból?

Ezt a brit kormány többször megcáfolta. A brit parlament nem írhatja felül a népszavazás döntését. A magyar kormány a választók pártján áll - mondta a miniszter. Ez a kérdés a brit felső bíróság mai döntése után került elő.

Orbán Londonba utazik

Jövő hét szerdán Orbán Viktor Londonba utazik, lesz miniszterelnöki csúcs - erősítette meg Lázár János a korábbi híreket. A legfontosabb téma a Brexit, a magyar-brit kétoldalú kapcsolatok és a munkavállalás

- árulta el.

40 százalékos béremelés

Reálisnak tartja Lázár János a következő évekre várható 40 százalékos béremelést (ezt Rogán Antal említette a múlt héten). Mivel jó minőségű a magyar munkaerő, ezért Nyugat-Európából van kereslet. De ha itt is erős a gazdaság, akkor az felhajtja a magyar béreket - vázolta a tárcavezető.

Mi lesz a 3-as metróval?

Igyekszem nem foglalkozni Tarlós István főpolgármester személyeskedő megjegyzésével, pedig viszket a tenyerem - reagált a főpolgármester 3-as metróvonallal kapcsolatos legutóbbi kijelentésére.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Két dolgot szeretnénk:

  • A veszélyhelyzet elhárítása, a felújítás.
  • Minőségi közlekedést garantáljunk. Itt lehetőség szerint a megállók felújítása.

A kormány 200 milliárd forinttal segíti ezt a projektet. 133 milliárdnyi forrás + 60 milliárd forint garanciavállalás - így jön össze.

Ha ennél többe fog kerülni, akkor a kormány kész ezt megtárgyalni - vetítette előre. Mi a pénzt adjuk, de a fővárosé a felújítás és a vonal üzemeltetésének a költsége.

Nem lehet a 3-as metró a polgármester politikai játszmája - válaszolt egy újabb kérdésre a miniszter.

A kormány fel van készülve arra az esetre, ha leállna a 3-as metró hirtelen. Ezt a magyar állam meg tudja oldani, csak a magyar állam tudja ezt megoldani - hangsúlyozta.

Van munkaerőtartalék

Az állami szektorban is van munkaerőtartalék. Az állami szektorból kell kivezetni a munkavállalókat, mert a gazdaságnak jól megy - mondta Lázár János. A versenyképességet is így lehet javítani, mert minél több a bürokrata, annál több a bürokrácia és annál több a sóhivatal. Ez egy burjánzó folyamat és az elmúlt években 10-20 ezerrel nőtt az állami foglalkoztatottak száma - ismerte el.

Bért kell emelni

A munkaadók bért kell, hogy emeljenek 2017-ben. Ez nyilvánvaló, ha meg akarják tartani a munkaerőt - fogalmazott Lázár János, miután felsorolta az eddigi foglalkoztatási eredményeket.

A VOSZ javaslatai a kormány asztalán vannak

  • Azonnal legyen nagyarányú szelektív járulékcsökkentés, a termelő szektorokban.
  • Közszférából a magánszférából való átmenet segítése.
  • A közfoglalkoztatás kizárólagosan piacképes képzéssel valósuljon meg.
  • Közfoglalkoztatási bér és legkisebb bér közötti különbség növelése.
  • Atipikus foglalkoztatás.
  • Vendégmunkások befogadásának könnyítése.
  • Kiskereskedelmi dolgozók vasárnapi munkavégzésének szabályai.

A kormány szerint a béremelés és a beruházások fontosak a jövőbeli versenyképességünk szempontjából. Erről konzultál most a gazdasági szereplőkkel a kormány és erről készít majd elő megállapodást hosszú távra a kormány - mondta. Elismerte: a költségvetés most erre lehetőséget ad.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem