A milliomos vállalkozó szerint nem létezik a munka és magánélet közötti egyensúly.
Mindennap emelni kellene a béreket ahhoz, hogy a cégek munkaerőt találjanak? Ez a jelenség nem csupán a takarítási szakmát érinti, hanem szinte az összes képzműipari foglalkozást. Jelenleg Magyarországon 64.783 szakképesítést nem igénylő betöltetlen álláshely van, ebből több mint 8000 a takarító. A legtöbb cég ugyanakkor nem is jelenti a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat felé az üres álláshelyeit.
Míg februárban "csak" 5-6000 betöltetlen takarítói álláshely volt hivatalosan, mára ez a szám már 8-9000 fölé nőtt. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) hivatalos adatai szerint 8509 betöltetlen takarítói álláshely van, ugyanakkor a legtöbb cég nem jelenti a hivatal felé üres helyeit, így ez a szám a valóságban sokkal magasabb - írja közleményében a Magyar Tisztítás-Technológiai Szövetség (MATISZ).
A szövetség felmérést készített tagjai körében többek között arról, hány üres álláshelyük van és mennyiért találnak dolgozót. A beérkezett válaszokból - a tagok 40 százaléka jelzett vissza - egyértelműen az derült ki, hogy szinte napról napra emelni kell a felajánlott munkabért ahhoz, hogy valaki elszegődjön takarítónak.
Különösen problémás a helyzet Budapesten, Pest megyében és a Dunántúlon. Jelenleg átlagosan nettó 100-120 ezer forintos havidíjért lehet takarítót találni, már ahol lehet.
- mondta Paár Zoltán, a MATISZ elnöke. Hozzátette: a jelenlegi munkanélküliek már többszörösen átszűrt, a munka világából évek óta kieső emberek, akiket nehéz visszaállítani dolgozni.
Nem csak a takarítók helyzete nehéz
Szinte az összes kézműipari szakma hasonló problémákkal küzd: hiány van pékből, felszolgálóból és megannyi más foglalkozás területén is. A KSH adatai szerint a közép-magyarországi régióban azonnal fel tudnának venni 18 ezer embert a cégek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Problémát jelent többek között, hogy a magyar adóterhek a legmagasabbak közé tartoznak a régióban, nehezen termelik ki a cégek a közterheket. A szomszédos vagy a nyugati országokban magasabbak a bérek, jobbak a munkakörülmények, így aki csak teheti, elvándorol.
A nagy adóterhek miatt viszont nehéz itthon bért emelni, különösen, hogy a megnövekedett terheket a megrendelők sem akarják átvállalni. Nem kellően megoldott ugyanakkor az utánpótlás nevelés sem, így számos kézműipari szakma eltűnőben van - áll a MATISZ közleményében.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot