A hagyományos kamionoktól nagyobb és nehezebb gigakamionok megjelenése az európai utakon negatív társadalmi és környezeti hatásokkal járna
A Keleti pályaudvaron toboroz munkatársakat a MÁV, a hangosbeszélő is arra buzdítja a vonatokon az utasokat, csatlakozzanak a céghez - írja a Népszabadság.
A szórólapok szerint számos munkakörbe keresnek embert, szükség lenne Flirt motorvonatot vezető gyakornokra, vezető jegyvizsgálóra, járműszerelőre, telepi rendezőre, váltókezelőre, forgalmi szolgálattevőre, de keresnek többek között felsővezeték-szerelőt, pályamunkást, kocsirendezőt, biztonsági őrt, villamosmérnököt, beszerzési munkatársat és számviteli szakelőadót is.Álomfizetést nem ígérnek
A legtöbb helyet Budapesten kínálják, de több, főként az anyavállalat, a MÁV Zrt. által hirdetett pozícióra az ország több pontjára is keresnek embereket.
a MÁV-nál, idehaza magáncégeknél azonban ennek akár a dupláját is megkaphatja, külföldön pedig még többet. Ráadásul több napot kell dolgozni, mint pár éve, mert kevesen vannak.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó