19 °C Budapest

Ennyit kerestünk idén januárban: hol kaszálták a legtöbbet?

2016. március 18. 17:40

Idén januárban 5,8 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest, a nettó keresetek emelkedése 7,4 százalékos volt. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 6,3 százalékos volt bruttó, és 8 százalékos a nettó keresetek emelkedése - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A fogyasztói árak 0,9 százalékkal emelkedtek, így a közfoglalkoztatottak nélkül számolt reálkereset januárban 7 százalékot valamivel meghaladó ütemben emelkedett.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, valamint továbbra is a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék volt hatással. A nettó keresetek emelkedése a személyi jövedelemadó 1 százalékpontos csökkenése következtében meghaladja a bruttó bérnövekedés átlagát - közölte a KSH.

A vállalkozásoknál 5,2 százalékos volt a bruttó és 6,8 százalékos a nettó bérek emelkedése, míg a költségvetésben - a közfoglalkoztatottak nélkül számolva - 9,8, illetve 11,5 százalékos emelkedést regisztrált a KSH.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 249 400 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek az információ és kommunikáció gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (503 000 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (150 600 forint).

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 123 ezer fő - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 9300, illetve 9200 forint.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 165 800 forint volt. 2016-ban a családi kedvezmény igénybevételének szabályai - elsősorban a kétgyermekes családok esetében - jelentősen módosultak, ami befolyásolta a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 173 000 forintra becsülhető.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 259 500 forint, a munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 3,9 százalék volt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 11. szombat
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm